A magyar villamos energia hálózati operátor (Mavir Zrt.) hivatalos adatközlése szerint a Mátrai Erőmű pénteken hajnalba leállt. A Mavir áramtermelési diagramja szerint június 3-án este, 20 óra előtt nem sokkal a két üzemelő kazán közül az egyiket, majd hajnali fél 3-ig a másikat is lekapcsolták a hálózatról. 

A fenti diagramon látható, hogy a pirossal jelzett széntüzelésű erőművek (illetve: ebből egy van Magyarországon, a Mátrai Erőmű) ma reggelre "elfogyott", és bár 12 óra körül az egyik egységet megpróbálták visszakapcsolni a hálózatra, ez nem sikerült. Az esettel kapcsolatban semmiféle hivatalos bejelentés, előrejelzés nem volt.

A cégről legutóbb (június 1-én) azt a hír közölte az MVM állami energiaholding, hogy a Mátrai Erőmű a "működés racionalizálásának köszönhetően 800 millió forintos pozitív működési eredménnyel zárta a 2020-as évet". 

Ezzel kapcsolatban a Telex  írta meg elsőként, hogy a 800 milliós eredmény helyett a társaság - a 2020-as beszámolója szerint - 42,7 milliárd forint veszteséget termelt. Ez a veszteség egy évvel korábban 5,9 milliárd forint volt.

Az energiapiac bennfentes információit közlő Inside Information portálon az olvasható, hogy a Mátrai erőmű II-es III-as és IV-es blokkjának működéséről is “kazánüzemi üzemzavar” illetve “turbina üzemzavar” jelzés érkezett. A III-as blokk 224 MW, a IV-es blokk 220 MW teljesítményű, jellemzően ez a két blokk termel folyamatosan a hazai hálózatra. A portálon megjelent adatok szerint a termeléskiesés hosszú ideig fennállhat: a III. blokkon keletkezett hibát (hibákat)  június 15-ig tervezik elhárítani, a IV-es blokkon pedig június 6-án 17 óráig.

A Mátrai Erőmű
A Mátrai Erőmű - még működés közben
Kép: Németh Dániel

Márciusban nem kapott nagy sajtóvisszhangot, de a kormány 5 évvel visszavágta az ország korábbi, 2030-ra vállalt szénkivezetés dátumát. A 2025-ös cél aztán vált biztossá vált, hogy az Európai Bizottság a LIFE programmal biztosítja, hogy Magyarország euró milliárdokat kapjon majd “a régió szén-dioxid-mentesítésének elősegítése” érdekében. A bejelentést a januárban Kaderják Péter államtitkárt váltó Steiner Attila tette meg - amikor Magyarország csatlakozott a Powering Past Coal Alliance (PPCA) szervezethez.

Hiába, hogy egy éve sincs, hogy az MVM még azt bizonygatta, hogy a széntüzelésű blokkok akár 2029-ig is elpöfékelhetnek; s hiába, hogy annak is csupán másfél éve, hogy az ügyben exponált Palkovics László miniszter azzal ígért Visontára 2-300 milliárd forintos fejlesztési csomagot, hogy közölte: az ország második legnagyobb alaperőművének fenntartása-korszerűsítése annak is biztosítéka, hogy a kormány az áramimport-arányt jelentős mértékben csökkentse. A ma hajnali, egyelőre magyarázatra váró leállás azonban arra is utalhat, hogy a 2020-as beszámolóba miért került bele az, hogy az MVM 2021 december végégig garantálja az erőmű üzemben tartását. 

A Mátrai Erőmű leállása ügyében kerestük az MVM-et, amint az áramcég válaszol, illetve közli a szokatlan jelenségre a magyarázatát, frissítjük a cikkünket.