Az Aldi 25, 30 és 35 órás részmunkaidős foglalkoztatásokat kínál, a nyolc órára vetített kereseti lehetőségek országosan azonosak. Óriási elmozdulás ugyanakkor a nyilvános információk alapján, hogy megjelöl kezdő fizetéseket (korábban ilyet nem tett), az eladó munkakörben ez nyolc órára számítva 272 ezer forint, de 10 év munkaviszony után (nem mondja, hogy nála eltöltött munkaviszony kell) ezek a pénzek megugranak. Tehát gyakorlott eladókat keres és ezt meg is akarja fizetni - értékel a portál.

És a megugrás nyomán a nyolc órára számított havi bruttó fizetés 352 ezer forint lesz. Egyelőre ezzel "piacvezető" az Aldi az élelmiszeres láncok között, a nyilvános információk alapján. És ehhez a pénzhez hozzájön a cafetéria, ami a munkaidő hosszától függően lehet tízezer forint alatt, vagy felett néhány ezer forinttal. Ez bizony olyan 365 ezer forint körüli javadalmazást is jelenthet, amihez még további más juttatások is jöhetnek.

Az Aldi így 15 százalék körül mozgó emelést adott az eladóknak. Az árufeltöltőknél úgy látszik jobban áll a cég, mert ott csak 10 százalék körüli az emelés, a nyolc órára vetített kereseti lehetőség 250 ezer forint körül jár, de itt is vannak még egyéb juttatások is.

Feltehetően a cég is számol azzal, hogy a magas foglalkoztatási szint és a már említett nem csekély súlyú munkaerőhiány mellett egyik oldalról vigyázni kell, nehogy elcsábuljanak a dolgozók a szomszéd boltba.

Másik oldalról azért a versenytársak dolgozói is adhatnak némi munkaerő pótlást, tehát semmiképpen nem lehet alább adni a bért, mint régen. Ugyanakkor a Lidl még nem lépett, kérdés, ő majd ront, vagy javít az aldis dolgozók hangulatán - írja a blokkk.com.