A december végén kinevezett Kákosy Csaba, gazdasági és közlekedési miniszter első intézkedései egyikeként kezdeményezte Kamarás Miklósnál, a MÁV Zrt. elnökénél és Heinczinger Istvánnál, a MÁV Zrt. vezérigazgatójánál a vasúti szemályszállítással foglalkozó a MÁV-Start Zrt. igazgatósági tagjainak és felügyelőbizottságának felmentését, valamint az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását. Bár a szaktárca közleménye erre nem utal, a lépésre azt követően került sor, hogy az év első munkanapján szombati menetrend szerint közlekedtek a szerelvények (a várható hóesésre hivatkozva ritkították az elővárosi forgalomban közlekedő járatokat), ám erről az utasokat elfelejtették megfelelően értesíteni, és a nap folyamán is leginkább a káosz jellemezte a vasúttársaság kommunikációját. Mosóczi László elnök-vezérigazgató, Tömpe István üzleti vezérigazgató-helyettes, Matéczné Németh Ágnes üzemeltetési vezérigazgató-helyettes, Hercegh Tamás stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes és Kozák Tamás, a MÁV Cargo vezérigazgatója - ők vehetik most a kalapjukat a MÁV-Startnál. Az igazgatóság mandátuma öt évre szólt. A Napi Online által megkérdezett szakértők elképzelhetőnek tartották, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter tavasszal vagy nyáron átalakítja az igazgatóságot, az ugyanis nem "természetes", hogy az öt tagból négy belsős - fogalmazott informátorunk. Most viszont az a helyzet állt elő, hogy miközben az igazgatóság felmentését kezdeményezte Kákosy, ugyanezek a szereplők a MÁV-Start operatív vezetői maradnak, legalábbis egy ideig. A minisztérium tájékoztatójából egyébként az sem derül ki, hogy mit takar az fb-tagság megújítása. A cégbírósági adatok szerint az fb tagjai között van Zsákai László, Tímás János, Dabóczki Kálmán. A miniszter döntését azután hozta meg, hogy meghallgatta a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. vezetőinek beszámolóját a 2008. január 2. napját érintő utasforgalmi intézkedésekről - fogalmaz a minisztérium közleménye. A miniszter a megbeszélésen elmondta, hogy határozott és azonnali lépeseket vár a vasúttársaságok vezetőitől annak érdekében, hogy az utasok tájékoztatása a jelenleginél magasabb színvonalú legyen. Heinczinger István elmondta: a miniszter arra kérte a MÁV menedzsmentjét, hogy hívják vissza a MÁV-START igazgatóságát, és záros határidőn belül jelöljék ki az új tagokat, akik alkalmasak a változó és utasbarát, szolgáltató vasútpolitika megvalósítására. A MÁV-START Zrt. csütörtök délután bejelentette: egyedi elbírálás alapján - azon utasainak, akik a fenti napon más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt vettek igénybe a fel nem használt egy útra, illetve menettérti útra érvényes menetjegy árát visszatéríti. Ezen felül a bérlettel rendelkező más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt igénybevevő utasok részére a vasúttársaság költségtérítést biztosít.