Az Intrum 2018. június 4-én kötött megállapodást az Aegon Hitel Zrt. és nem teljesítő hitelállományának megvásárlásáról. A tranzakció zárására a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően, 2018 október 8-án került sor. A zárást követően az Intrum Justitia Zrt. mellett a vállalat új néven, Intrum Hitel Zrt.-ként működik tovább.

A mai bejelentés szerint a zárást követően az Intrum Hitel minden érintett helyzetét egyedileg megvizsgálja, együttműködő ügyfelei számára pedig anyagi helyzetüktől függően számos fizetéskönnyítő megoldást kínál majd.

A korábbi bejelentés szerint az Aegon Hitel Zrt. már évekkel ezelőtt befejezte a lakossági hitelek folyósítását, a nyáron a megmaradt, mintegy 75 milliárd forintos hitelállományát is eladta. Ttöbb hónapos előkészítés és elemzés után a Raiffeisen Bank Zrt. vásárolta meg az zrt. jelzáloghitel-portfólióját. A megállapodás kizárólag a fizetési késedelem nélküli, úgynevezett teljesítő ügyfélkörre vonatkozott. Ezt követően pedig az Aegon Hitelt - a nem teljesítő (npl) hitelállománnyal együtt - az Intrum svéd követeléskezelő társaság magyar leányvállalata vásárolta meg.

Az Aegon Hitel Zrt. 2006-tól 2014 márciusáig fogadott be új hiteligényléseket, majd a piaci helyzet változására tekintettel az új igénylések befogadását felfüggesztették. Az ügylet néhány ezer ügyfelet érint, a portfólió mérete mintegy 75 milliárd forint.