A Lidl októberben, a Lövölde téri egység felújítása után üzemelte be új kasszarendszerét: tíz önkiszolgáló pénztárat állítottak csatasorba.

A

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros kereskedelemért, turizmusért és köztisztaságért felelős alpolgármestere október végén arról írt a Facebookon, hogy Szász Károly idősügyi tanácsnokkal közösen egyeztetni fog az üzletvezetéssel, mivel több szépkorú terézvárosi lakos jelezte, hogy ezek a kasszák túl nagy kihívást jelentenek számukra - olvasható a portálon.

Soproni Tamás polgármester pedig arról tájékoztatta a lakosságot, hogy az alpolgármester és az idősügyi tanácsnok azt kérte a Lidltől, hogy legalább egyetlen valódi, hagyományos kasszát telepítsenek. Valójában a tíz önkiszolgáló kassza mellett mindig volt egy hagyományos kassza, ebben azonban gyakran nem volt pénztáros, és a mérete is sokkal kisebb volt, mint a korábban használt, hagyományos társaié.

A 444.hu korábbi cikke szerint az az egyetlen kis hagyományos kassza is inkább alibimegoldásnak tűnt, mintha inkább az önkiszolgáló megoldásra akarnák biztatni a vásárlókat. A Lidl azt ígérte az önkormányzatnak, hogy megvizsgálják a körülményeket.

A Lidl azt írta, hogy októberben tesztjelleggel vezették be a főként automata kasszákból álló rendszert. 

A vállalat a vásárlói visszajelzések alapján döntött úgy, hogy az áruházban részben visszaállítja a hagyományos kasszákat, mellyel a boltban jelenleg három hagyományos mellett kilenc önkiszolgáló kassza biztosítja a vásárlók számára kényelmes bevásárlási lehetőséget

Arra nem válaszoltak, hogy milyen következtetéseket vontak le mindebből, illetve hogy máshol is okozott-e problémát az önkiszolgáló kasszák beüzemelése.