A cikk szerzője: Szathmáry-Király Gábor.

Az utóbbi hetekben több cikk is foglalkozott a magyar és külföldi élelmiszerárak összehasonlításával. Ezek alapján már általánosságban elmondható, hogy Nyugat-Európában valamivel magasabbak az árak, ám az ottani fizetésekhez viszonyítva messze az angol és a német vásárló jár jobban. A cikk szerzője néhány hete még Írországban élt, saját kinti tapasztalatait vetette össze a hazai üzletek áraival és kínálatával.

Kiválasztottunk néhány alapélelmiszert, illetve pár olyan terméket, melyek mindkét országban megtalálhatóak a boltok polcain, de nemcsak az árak, hanem szubjektív minőségi szempontokat figyelembe véve, azaz íz szerint is megvizsgáltuk őket. A könnyebb összehasonlítás érdekében a Lidl és a Tesco kínálatából válogattunk, főként sajátmárkás árucikkeket, melyek (elviekben) mindenhol ugyanazok vagy legalábbis nagyon hasonlók egymáshoz.

A személyes tapasztalatok alapján pedig mind textúrájukban, mind ízükben jobbnak bizonyultak az írországi élelmiszerek az itthon kaphatókkal összemérve. Például a Lidlben kapható töltött tortellini tésztának jóval intenzívebb zamata van, míg a Flora margarin úgy ízre, mint állagra érezhetően más jellegű, lényegesen gyengébb minőségűnek tűnik a magyarországi változat. 

A tesztelt ételek és alapanyagok között nem találtunk olyat, ami esetében a magyar termék lett volna a finomabb a felhozatalból, szubjektíven kijelenthető, hogy az itthoni árucikkek elmaradnak a kintiektől. Például a Flora margarin itthon 39, ott 70 százalékos zsírtartalmú, a sajtokat jobb minőségű - például magasabb beltartalmú - tejből és hozzáadott növényi összetevők nélkül gyártják. A húsalapú készítmények jóval több fehérjét tartalmaznak, ugyanakkor - és ez minden termékre igaz a szigorúbb írországi előírások miatt - kevesebb, vagy egyáltalán nincs bennük tartósítószer és mesterséges adalékanyag.

Ennek ellenére egy írországi bevásárlás átlagosan olcsóbb. Az alábbi táblázat tartalmazza a termékeket részletes, ár szerinti bontásban (360 forintos euróárfolyam mellett): 

Az ír és magyar fogyasztói árak összehasonlítása
TermékMagyarországi árÍrországi ár
Instant kávé (Lidl)1100
640
Flora margarin (Tesco)659745
Szeletelt ementáli sajt (Lidl)650572
Narancs 1 kg (Tesco)600378
Toast kenyér (Tesco)598338
Csemegeuborka (Lidl)479500
Tortellini (Lidl)399320
Rizs 1 kg (Tesco)369356
Burgonya 1 kg (Tesco)300320
Vöröshagyma 1 kg (Tesco)289216
Száraztészta 0,5 kg (Tesco)259216
Tej 1 liter (Tesco)189270
Finomliszt 1 kg (Tesco)149216
Curry tésztaleves (Tesco)8643
Tojás 1 darab (Tesco)4461
Összesen:6 1705 195
Forrás: Szathmáry-Király Gábor

Az adatokból könnyen kiszámítható, hogy a végszámla összege 16 százalékkal magasabb a magyar boltokban annak ellenére, hogy mint láthattuk, a minőség nem üti meg a mércét. Persze itthon is lehet hasonló vagy akár még jobb élelmiszereket is vásárolni, de ahhoz sokkal mélyebben kell a vásárlóknak a zsebükbe nyúlniuk.

Ugyanakkor a nyugati ár-érték viszony ebben az esetben is jelen van. Jövőre egy magyar, minimálbért kereső munkavállaló 1 163 forintot vihet haza óránként, míg írországi társa 3 780 forintot, ami 3,25-szörös különbséget jelent. Így a fenti vásárlásra a hazai dolgozó 5,3 óra alatt keresi meg a pénzt, a hasonló cipőben járó ír mindössze 1,4 óra alatt termeli meg az ehhez szükséges összeget.

Az itthon és a világgazdaságban kialakult folyamatok miatt ez az arány továbbromolhat. Az eszkalálódó áremelkedés sokkal érzékenyebben érinti a magyar vásárlókat, az elszállt infláció miatt nálunk jóval nagyobb ütemben drágul minden, ami az előrejelzések miatt valószínűleg huzamosabb ideig így is maradhat. 

A szakemberek által közölt adatok szerint a mostani 5 százalék körüli pénzromlás hónapokig velünk marad, majd jövőre nagyjából 4 százalék körülire mérséklődik. Írországban ez a szám jelenleg 3,8 százalék, ám a prognózis szerint ott sokkal gyorsabb lesz a visszapattanás, 2022-re már csak 1,6 százalékos inflációval számolnak.

Erősen közrejátszhat az is, hogy Magyarországon sok importált élelmiszer árát befolyásolja a forint-euró kurzus. Az euróárfolyam június 11-én még 345,1 forinton állt, míg október 11-én 360,63 volt a váltás. Így az import esetében most kevesebbet ér a magyar deviza, míg Írországban az euró miatt ez a hatás nem jelenik meg az árakban.

A cikk szerzője Szathmáry-Király Gábor.