Annak ellenére, hogy a pandémia 2019-ben kifejezetten felpörgette a hazai könyvforgalmat, 2020-ban mégis 6 milliárd forintos forgalomcsökkenést regisztrált a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). 

Míg 2016-ban mintegy 47 milliárd forintot, addig 2017-ben már több mint 53,6 milliárd forintot költöttek könyvre a magyarok, és a tendencia egészen 2019-ig folytatódott. A koronavírus megjelenésének évében több mint 31 millió példányt, 2020-ban alig 28 millió könyvet adtak el.

2021 jó éve volt a Lírának, ahogy általában a magyar könyvkereskedelemnek is. Ennek megfelelően szinte minden szegmensben több könyvet vásároltak az olvasók, mint tavalyelőtt vagy 2019-ben. Ha egyetlen kategóriát kell megneveznünk, akkor talán a gyermek- és ifjúsági irodalom virágzott a legjobban - számolt be a Líra Könyv Zrt. a Napi.hu-nak.

Kép: Líra Könyv. Zrt

 

Átlagosan 5 373 forintért vásároltak tavaly a Líra üzleteiben alkalmanként, online pedig valamivel többet, 6 741 forintot költöttek a vásárlók. Januárban várhatóan sokkal kisebb lesz a kosárérték, mint karácsony előtt, de összességében 18 százalékkal nőtt a boltlánc forgalma az előző évhez képest.

Éves szinten hasonló volt a növekedés az online és a bolti forgalomban. Október-novemberben az online lódult meg, az utolsó pillanatban a vásárlók azonban a fizikai könyvesboltokat részesítették előnyben, így ott a decemberi forgalom volt rekordmértékű. Ez a növekedés azért is tekinthető rendkívülinek, mert a nemzetközi papírhiányés a forint gyengülése miatt tavaly év közben is drágultak a könyvek, de ez sem állította meg az olvasókat.

Dragomán, Vámos és Bödőcs éve

A Líra Csoporthoz tartozó kiadók könyvei közül a Nyúl Péter-könyvek és a Bori-sorozatot voltak népszerűek. A felnőtteknek szóló könyvek közül Dragomán György Főzőskönyve volt a sláger, a szépirodalom rajongói pedig Vámos Miklós és Bereményi Géza köteteit keresték legtöbben.

Ha a külső kiadók általunk forgalmazott könyveit nézzük, akkor immár harmadik éve Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve az abszolút bestseller, amit tavaly Bödőcs Tibor új regénye és Matthew McConaughey életrajzi írása követett - számolt be a Líra.

A toplista elején ott van Edit Eva Eger: A döntés című könyve, a szórakoztató irodalomban Ken Follett, Náray Tamás és Leiner Laufe fogytak legnagyobb számban.

Többen vásároltak a Libriben, mint tavalyelőtt

Tavaly a 2020-hoz képest a Libri boltjainak forgalma tovább emelkedett, online viszont hasonló volt a tavalyi évhez, Bookline felületein pedig szintén emelkedett. A bolti növekedés bizonyára a 2020-hoz képest rövidebb boltbezárási, illetve a zavartalan, korlátozások nélküli karácsonyi vásárlási időszaknak köszönhető - közölte a Libri-Bookline Zrt. lapunk kérdésére

Az elmúlt években kiemelt érdeklődés övezi a pszichológiai témájú köteteket, ez látható az év legkeresettebb könyveinek listáján

- közölte a Libri.

Orvos-Tóth Noémi 2018-ban kiadott Örökölt sors című könyve megjelenése óta az olvasók kedvence, 2021-ben is a legkeresettebb volt. A szakember második alkotása a Szabad akarat is felkerült az elmúlt év sikerlistájára.

Ahogy töretlen a sikere Edith Eva Eger A döntés című művének vagy Almási Kitti Ki vagy te? című írásának. Az önéletrajzi ihletettségű művek közül sokak kedvence lett Matthew McConaughey és a tévés szakemberből lett író Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című alkotása is. 

A gasztronómiai témájú kötetek esetében látványos a növekedés, decemberben az októberi mennyiség majdnem ötszöröse fogyott a boltjainkban és az online felületeinken. Mindezt segítette, hogy a karácsonyi szezonra olyan izgalmas, sokakat érdeklő szakácskönyvek jelentek meg mint például Borbás Marcsi vagy Fördős Zé új könyvei. A gyerekkönyvek esetében hasonló a helyzet, összehasonlítva az átlagos forgalmúnak számító októberrel, a decemberi eladás majdnem a duplájára nőtt, pedig a gyerekkönyvek iránt egész évben nagy az érdeklődés - sorolta a kiadó.

A Libri szerint szépirodalom nélkül nincs sikerlista: tavaly Náray Tamás "Volt egyszer egy varrodám", Bödőcs Tibor "Mulat a manézs", illetve Delia Owens "Ahol a folyami rákok élnek" című alkotásai volt a legkeresettebbek ebben a műfajban. De a fiatalok kedvence, Leiner Laura, is helyet követelt magának a legsikeresebb könyvek között.

Külön érdekessége az elmúlt évnek, hogy a legnagyobb érdeklődés az életrajzi kötetek iránt volt a karácsonyi szezonban. Segít megértenünk ezt a jelenséget, ha látjuk, hogy ekkor jelent meg több olyan celebszerző önéletírása, mint Kajdi Csaba és Presser Gábor alkotásai, illetve a híres drogbáró Escobar fiának őszinte vallomása is.