A tervezett nyolc hét leforgása alatt készültek el az 1,3 milliárd forintba kerülő felújítással. A legfontosabb beruházás a műszeres leszállító-berendezés cseréje volt, mostantól az elérhető legkorszerűbb és megbízhatóbb rádiónavigációs rendszer üzemel a Rákoshegy felőli pályavégen, így a repülőgépek mostantól akár 15 méteres függőleges és 50 méteres vízszintes látástávolság mellett is le tudnak szállni.

A rendszer telepítésével egyidejűleg kicseréltek 70 esővíz elvezető aknát, ahol kellett, kicserélték a pályába épített lámpák vezetékeit, kijavították a beton kisebb hibáit. Ez alatt az idő alatt megtisztították a betont a ráégett guminyomoktól, és újrafestették a pályán lévő jelzéseket, amik segítik a pilóták tájékozódását.

QP | Quality Placement

A Budapest Airport közleményében megköszönte Vecsés lakóinak a türelmét, akiknek a felújítás miatt ideiglenesen a megszokottnál több repülőgép elhaladásával kellett számolniuk - írta az MTI.