A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A nyertes feladata a beavatkozással érintett területen a dinamikus (számítógépes) forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése, az elkészült kiviteli tervekre a szükséges jóváhagyások és engedélyek beszerzése. A tervezési idő 6 hónap.

A nyertessel március 4-én kötött szerződést a NIF.

Indult még a közbeszerzésen az Utiber Közúti Beruházó Kft., továbbá a Roden Mérnöki Iroda Kft. is.

Nem ez az első részlet

A Napi.hu tavaly áprilisban adott hírt arról, hogy az M2-es gyorsforgalmi útnak az M0 autóúti csomópontja és a Dunakeszi dél forgalmi csomópontja közötti szakaszára, a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést a NIF.

Az M2-es négysávosra bővítése 2019 októberére készült el. Még 2019 júliusában jelent meg az a miniszterelnöki határozat, amely az M2-es gyorsforgalmi út továbbépítését szolgálja. A határozat felhatalmazza az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy kijelölje azokat a személyeket, akik a szlovák féllel tárgyalnak a határmetszéspontról. Az M2-es Váctól haladva Hont-Parassapuszta térségében érné el az országhatárt, onnan pedig R3 gyorsforgalmi út néven haladna tovább Zólyomig.

Szintén tavaly áprilisi hírünk volt, hogy a kormány kiegészítette a kiemelt közlekedési projektek listáját. Ebben is szerepelt az M2-es gyorsforgalmi út megépítése a szlovák határig. Első lépésként a Vác-dél és Vác-észak közötti szakasz fejlesztése valósulna meg, ezt követné a továbbépítése Vác-észak és Hont – Parassapuszta (az országhatár) között.