Lassan éledezik a hazai baromfiágazat, a madárinfluenza utóhatásai is eltűnnek, a termelés visszaállítását azonban egyelőre számos bizonytalanság övezi. A koronavírus-járvány teljesen átalakította a fogyasztás szerkezetét, ráadásul azt sem lehet előre tudni, milyen hazai, illetve nemzetközi intézkedések válnak szükségessé a közeljövőben a betegség terjedésének megfékezése érdekében - kezdi cikkét a Magyar Nemzet.

A lap kiemeli, hogy a Nébih június 5-e óta nem mutatta ki a vírust itthoni állatokban, amiért július 15-én visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. Az országos szintű és az Európai Unió tagállamaiba irányuló szállítmányok is elindulhattak.

Hazánk mentes státusát legkorábban 2020. szeptember 8-án nyerheti vissza, így a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó harmadik országokba leghamarabb ekkor indulhatnak újra a szállítmányok - mondta el Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója. Beszámolója szerint eddig a járvány miatt összesen mintegy 4,8 millió szárnyast kellett leölni az országban.

Bár a legtöbb - korábban madárinfluenzával érintett - telepen megkezdődött a baromfifélék újratelepítése, abban egyelőre bizonytalanok az ágazati szereplők, hogy pontosan mekkora állománnyal folytassák a termelést - írja a lap, mely szerint a madárinfluenza mellett az emberekre veszélyes új koronavírus-járvány is rontja az ágazat helyzetét. A pandémia jelentősen átalakította a piacokat és a fogyasztás szerkezetét.

A koronavírus miatt jelentősen csökkent a szállodák, éttermek és kávéházak forgalma, ráadásul a jövőbeli hazai és nemzetközi intézkedések sem ismertek, ami tovább növeli a gazdák aggodalmát. Ráadásul a vásárlások is hektikusak, ahogy az ellátás is, így a piacon komoly áringadozások vannak, amelyeket a szakember szerint a termelésbiztonság fenntartása érdekében ki kellene egyenlíteni,

A leölt állatok után a járványvédelmi szabályokat betartó gazdálkodók állami kártalanítást kaptak, amelynek mintegy nyolcvan százalékát, 9,5 milliárd forintot már eljuttatta a Nébih az érintetteknek.