Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nemcsak a vállalati hitelezés, a kötvénykibocsátás is erősödött az elmúlt hónapokban a hazai piacon. A jegybank Növekedési Kötvényprogramja keretében kibocsátott állomány idén márciusban átlépte az ezermilliárd forintot, amely azóta is dinamikusan, hónapról hónapra átlagosan 10 százalékkal gyarapodik, az állomány 2021. július végére már több mint 1515 milliárd forintot ért el, összesen 79 kötvénykibocsátás révén.

A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézetek a kötvénypiac aktív szereplői. Az MNB befektetéseit is figyelembe véve, az összes kötvény több mint 10 százalékát birtokolták a második negyedév végén, míg a jegybankot nem számítva, a kereskedelmi bankok és egyéb üzleti szereplők közötti részesedésük 25 százalékos a több mint 140 milliárd forintos kötvénycsomaggal, ezzel meghaladva a vállalati hitelpiacon meglévő, mintegy 19 százalékos együttes súlyukat. A Magyar Bankholding tagbankjai eddig közel 40 kibocsátásban vettek részt, így támogatva számos cég piaci megjelenését.

A jó papírokra az intézmények is vevők

A jegybank által 2019-ben indított, a vállalati kötvények elterjedését támogató kötvényprogram egyre népszerűbb a cégek körében, és a befektetők is nyitottak a vállalatok ily módon történő finanszírozására. Továbbra is jellemzően a hitelintézetek jegyzik le az ügyfeleik kötvényeinek jelentős részét, azonban egyre nagyobb szerep jut a további intézményi befektetők jelenlétének, különösen a jobb minősítésű kibocsátók papírjai tekintetében. 

A Magyar Bankholding tagbankjai jelenleg is több mint 10 tervezett kibocsátásban történő részvétel lehetőségét vizsgálják, és továbbiakkal is számolnak a második félévben, így a következő hónapokban tovább nőhet a részesedésük a kötvényprogramban. Az MNB által bevezetett zöld finanszírozási tőkekönnyítések miatt várhatóan előtérbe kerülnek a zöld vállalati kötvénykibocsátások, ami újabb üzleti lehetőségeket jelent. Emellett az MFB garanciaprogramja is jótékonyan hat a befektetői kockázatvállalásra.

„A Növekedési Kötvényprogram központi szerepet játszik a hazai kötvénypiac megerősítésében, hiszen érdemi segítséget nyújt a nagyvállalatok számára, hogy diverzifikálják eddigi forrásstruktúrájukat, és szélesítsék befektetői körüket. A Magyar Bankholding tagbankjaiban a partnervállalatainkkal meglévő, sokrétű kapcsolatunk egyik fontos elemeként tekintünk a kötvényprogramra, meglévő ügyfeleink gyakran el is várják tőlünk, hogy a kibocsátások során támogassuk őket: ezért is tervezzük piaci jelenlétünk növelését. A program emellett jó lehetőséget biztosít arra, hogy még szélesebb kapcsolatot építhessünk ki az általunk eddig nem, vagy csak kevésbé finanszírozott ügyfelekkel” – mondta Szabó Levente, a Magyar Bankholding egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Sok a kormányközeli kibocsátó

Az NKP-ban feltűnően sok kormányközeli cég jutott eddig forráshoz. Még 2019 októberében bocsátott ki kötvényeket a Szíjj Lászlóhoz köthető Duna Aszfalt, a 30 milliárd forintnyi forrásból több mint 18 milliárdot az MNB biztosított azzal, hogy vásárolt a kötvényekből. A másik kormány kedvencnek számító építőipari vállalat, a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market többször is élt a lehetőséggel. 

Részt vett a programban a Bárány László debreceni élelmiszeripari vállalkozó érdekeltségébe tartozó Baromfi-Coop Zrt., a B+N Referencia Zrt., amelyet Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszterhez és Tombor András vállalkozóhoz kötnek. Több sikeres kötvénykibocsátáson van túl a Hell Energy, az Appeninn Nyrt. is részt vett a programban akkor, amikor a cég legnagyobb tulajdonosa a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Zrt. volt. Tiborcz azóta kiszállt a cégből. 

A Tiborcz barátjaként emlegetett Szeivolt István érdekeltségébe tartozó Épkar Zrt. viszont szintén sikeresen bocsátott ki kötvényeket a programban, akárcsak a Scheer Sándorhoz köthető Progress Étteremhálózat Kft., amely a hazai McDonald's éttermeket működteti.