Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A csúcstalálkozót szeptember 29−30-án rendezik Varsóban a lengyel elnökség égisze alatt. Donald Tusk lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök társházigazdaként a Keleti Partnerség hat államának (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldávia, Örményország és Ukrajna) állam-, illetve kormányfőit, valamint az EU 27 tagállamának első számú vezetőit várja a lengyel fővárosba. A csúcshoz a magyar külügyminisztérium térítésmentesen biztosítja a bort, a borfajtákat, a pontos mennyiséget, valamint a szállítási határidőket a menü függvényében és megtervezésével párhuzamosan határozzák meg.

A szándéknyilatkozatban a lengyel külügy megerősítette, hogy az elnökség alatt, 2011. július és december között tartandó magas szintű találkozókat kísérő menükben kész helyet adni a magyar boroknak. A lengyel elnökség által az egyes eseményeket kiszolgáló cateringcégek megkapják az ajánlott magyar borok listáját, és arról választhatják ki azokat, amelyek a legjobban illenek a menükhöz.

A lengyel külügyminisztert erős bírálat érte a lengyel borászok részéről. Miniszterünk a magyaroknak csinál reklámot − dohogott Marek Jarosz, a lengyel borászati intézet alelnöke. Mint hazafi, nagyon komolyan vettem a lengyel borok felkínálását − idézte a CTK cseh hírügynökség Sikorskit, aki a legjobb lengyel szakértőkkel kóstoltatta végig a hazai felhozatalt. Hogyan mondjam illedelmesen: a borkóstoló nem végződött éppen sikeresen − mondta a lengyel diplomácia első embere. Lengyelországban a Visztula középső folyásánál és a nyugati országrészben mintegy 300-400 szőlőültetvény van, ám az ottani borászok többsége nem értékesíti borát.