Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szeptemberben a július-augusztusi átlaghoz mérten 10 nappal 46,8 napra nőtt az autók átlagos értékesítési ideje, amire legutóbb 2019-ben volt példa. 2020-ban átlagosan 42 nap, 2021-ben 38,9 nap volt az eladási idő - közölte az autókereső portál.

Az új autók piaca 9,3 százalékkal csökkent az első háromnegyed évben, a használt autók importja pedig a nyártól szintén visszaesett. A használt autók importja augusztusban 11 százalékkal, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől - fejtették ki a Datahouse adataira hivatkozva.

A legolcsóbb, 500 ezer forint alatti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is. A legtöbb vevő továbbra is 1,5-3 millió forint között szűr. A 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is.

Az árnövekedés lelassul, de nem áll meg

A korábbi prognózisok valósággá váltak, az autó luxuscikké válik - mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak a személygépkocsi kiváltásán.

A szakember szerint a kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem.