A SalesInFlames Kft.-t jelenleg Szügyi Gergely és Ménesi Dóra birtokolja. Szügyi Gergely az ország egyik legjelentősebb médiavállalkozásának, a Central Médiacsoportnak a gazdasági igazgatója - tudta meg a portál.

A Central tulajdonosa Varga Zoltán nagybefektető, Szügyi Gergely pedig menedzseri pozíciót tölt be Varga Zoltán több vállalkozásában is, így például igazgatósági tag a nagybefektető többségi tulajdonában lévő Első Magyar Kockázati Tőkealap-kezelőjében.

Az e-cegjegyzek.hu adatai alapján már törlés alatt áll a Neckermann eddigi tulajdonosa, a Thomas Cook Austria AG, amelynek brit anyavállalata szeptember 23-án jelentette be fizetésképtelenségét, két napra rá pedig már az osztrák leány is csődbe ment. A felszámoló ezt követően országonként eltérő megoldást keresett a Thomas Cook cégek jövőjére.

A magyarországi Neckermann az egyik legnagyobb utazási irodaként 2018-ban több mint 21 milliárd forint értékben forgalmazta termékeit, szolgáltatásait, és ezen 651 millió forint adózott eredménye volt, könyv szerinti vagyona pedig mintegy 10 milliárd forint.

A vállalat november 13-án a szakma számára már meg is kezdte az új utazásokra vonatkozó értékesítési tevékenységét. A tulajdonosváltás dátuma november 20.