A tőzsdei megjelenés pontos nagyságát és időzítését a bank tulajdonosai döntik majd el - fogalmazott az MKB Bank Zrt. első embere a hírügynökségnek.

A bank 2017-ben másodszor zárt nyereséges évet, miután a Bayerische Landesbank érdekeltségeként hat egymást követő évben szenvedett el komoly veszteséget és halmozott fel óriási nemteljesítő hitelállományt. A magyar állam a pénzintézetet 2014-ben vásárolta meg a német banktól.

A korábbi bejelentés szerint az MKB Csoport tavaly 2016-hoz képest csaknem háromszorosára, 20,7 milliárd forintra növelte konszolidált adózás előtti eredményét. Az akkori bejelentés szerint a cél az, hogy az MKB a három legnagyobb univerzális bank közé tartozzon Magyarországon. A 2021-ig szóló stratégia része, hogy - az Európai Bizottság felé tett vállalásokkal összhangban - a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen az MKB Bank részvényeinek sikeres tőzsdei bevezetése.

A mérlegfőösszeg alapján ötödik legnagyobb magyarországi pénzintézetet az MNB - éppen Balog vezetésével, akkor még jegybanki alelnökként  - kezdte el szanálni. Majd a bankot megszabadították több mint egymilliárd euró értékű rossz hiteltől és egy ellentmondásos privatizációs eljárás után kormányközeli kezekbe került és nevezték ki a vezérigazgatói posztra Balogot - fogalmazott mai írásában a Bloomberg.

Az EU a bankmentést szigorú költségcsökkentési és kockázatkezelési feltételekhez, valamint az osztalékfizetés és külföldi devizában való hitelezés tilalmához, valamint egyes érdekeltségek értékesítéséhez kötötte. Balog szerint az egyes esetekben 2020-ig érvényben lévő erős korlátozások sokban nagyban hozzájárultak a bank talpra állításához.

Más magyar bankok felvásárlásnak a lehetőségével foglalkoznak ugyan, ám az érvényben lévő korlátozások alapján erre 2018 végéig még nincs lehetőségük. Balog szerint az egyik lehetséges akvizíciós célpont a jelenleg állami kézben lévő, a GE Capitaltól 2015-ben megvásárolt Budapest Bank, amennyiben a bank eladósorba kerül. Az MKB kész partneri kapcsolatokat kiépíteni magán tőkealapokkal, nyugdíjalapokkal, biztosítókkal és fintech cégekkel egyaránt.

A bankvezér szerint az MKB tulajdonosi struktúrája nem okozza azt, hogy a bank visszatérne a korábbi évek kockázatos hitelezési gyakorlatához.

A bank legnagyobb tulajdonosa Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Magyarország második leggazdagabb embere. Még 2017 májusában ugyanis a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átvette a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től, így új kézbe került az állami tízmilliárdokból kitisztított MKB Bank csaknem fele (45 százaléka). A tulajdonosok között van a Matolcsy-unokatestvér Szemerey Tamás és maga Balog Ádám is.

Az MKB Bank aktuális részvényesi struktúrája
Tulajdonos neveTulajdoni és szavazati hányad (%)
Metis Magántőkealap45,0
Blue Robin Investments S.C.A.32,9
MKB Bank Munkvállalói Részvénytulajdonosi Program Szervezet15,0
RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft.4,0
Pantherinae Pénzügyi Zrt.3,1
Forrás: mkb.hu

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!