A cég teljes ügyfélköre 5,6 millió, vagyis ennyi sim-kártya van forgalomban. Ebből 3,6 millió előfizetéses (postpaid) és 1,45 millió prepaid. Előbbiek száma 3,9 százalékkal emelketett, utóbbi 5 százalékkal csökkent - mondta Szabó Melinda, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.

A mobilügyfelek 6,1 százaléka használ 5G-készüléket.

A havi mobiladat-fogyasztás 6,4 gigabájtról (GB) 8,6 gigabájtra emelkedett. A prepaid-ügyfelek körében ez jóval alacsonyabb: 3 GB.

A KSH adatai tavaly a harmadik negyedév végén 13 millió előfizetés működött Magyarországon, ebből 9,7 millió volt postpaid. 100 lakosra 134,2 előfizetés jut.

A prepaid-ügyfelek száma már régóta évi 5-7 százalékkal csökken - mondta lapunk kérdésére Szabó Melinda.

Körükben meg lehet különböztetni az előfizetést aktívan használó ügyfeleket és azokat csak a rendelkezésre állás miatt használják és a lehető legritkábban töltik fel azt.

Sokan térnek át előfizetéses csomagokra és már azt sem lehet mondani, hogy ez főként a "fiatalok csomagja", ugyanis sok idős ember is él vele. Egyre többen használják ezeket a prepaid előfizetéseket adatforgalomba is.

A szegmens fontos, nincs tervben, hogy a szolgáltatást kivezessék

- tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Az sms-küldésben (GSM-hálózaton keresztül) a továbbiakban nem várnak drasztikus csökkenést, ezek egy jelentős része kötődik banki, parkolási és hasonló szolgáltatásokhoz, miközben a lakossági ügyfelek nagy része különböző alkalmazásokat használ.

Vezetékes hálózat

Tavaly a cég 401 ezer új optikai elérést épített ki és 40 ezer kábeles elérési pontot fejlesztett fel gigabit-képessé.

A gigabites sebesség 1150 településen több mint 3 millió ember számára érhető el.

A TV-előfizetők száma 77 ezerrel (6,3 százalékkal) 1,32 millióra nőtt, több mint 1 millió IPTV-s és és 184 ezer SAT TV-s előfizetőjük van, előbbi 103 ezerrel nőtt, utóbbi 27 ezerrel csökkent tavaly.

Eredmények

A Magyar Telekom összbevétele éves összevetésben 2,5 százalékkal, 193,6 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében, illetve az egész év során 4,0 százalékkal 700,1 milliárd forintra, ami elsősorban a távközlési szolgáltatásokból, különösen a mobil adatforgalomból származó bevételek emelkedésének köszönhető. Ez ellensúlyozta az alacsonyabb rendszerintegrációs és IT (RI/IT) értékesítést mindkét országban.

A cég arra számít, hogy bevételük idén 1-3 százalék között növekszik, majd ez a későbbi években is megmarad.

A mobil bevételek 9,3 százalékkal, 107,1 milliárd forintra nőttek a tavalyi negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami a mobil adat- és SMS-bevételek további erősödésének, valamint a magyarországi készülékértékesítés növekedésének köszönhető.

A vezetékes bevételek éves szinten 1,1 százalékkal, 58,6 milliárd forintra nőttek, mivel a szélessávú és televíziós bevételek javulása ellensúlyozta a hangalapú bevételek és a készülékértékesítési bevételek csökkenését.

A rendszerintegrációs és informatikai bevételek éves szinten 15,4 százalékkal, 27,9 milliárd forintra csökkentek a negyedik negyedévében, és mérsékelten, 2,9 százalékkal, 86,9 milliárd forintra csökkentek 2021 teljes évben. A negyedéves teljesítmény a magyar projektbevételek eltérő szezonális alakulását tükrözi, az előző év azonos időszakához képest alacsonyabb bevételek mutatkoztak a negyedik negyedévben, ami párosult a nagyértékű testreszabott megoldási projektek csökkenésével Észak-Macedóniában.

A közvetlen költségek éves összevetésben 6,1 százalékkal, 96,4 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, a teljes évet tekintve pedig 4,8 százalékkal, 311,7 milliárd forintra, nagyrészt követelések értékvesztésével kapcsolatos és készülékértékesítési költségek emelkedése miatt.

Az összekapcsolási költségek éves összevetésben 8,0 százalékkal 6,3 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, ami elsősorban a megnövekedett, hálózaton kívüli mobil hang- és SMS-forgalom kombinációját tükrözi Magyarországon, ami a hazai mobilszolgáltatóknak történő kifizetések növekedését eredményezte.

Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek a bevétellel összhangban csökkentek éves összevetésben, és 20,3 milliárd forintot tettek ki 2021 negyedik negyedévében.

A követelések értékvesztésével kapcsolatos költségek 2,7 milliárd forinttal, 5,2 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében egy magyarországi 3,2 milliárd forintos, előremutató értékvesztés-képzés miatt, tükrözve az ügyfelek fizetőképességének esetleges romlását a kedvezőtlen makrogazdasági tendenciák és a magyarországi hitelmoratórium megszűnésével kapcsolatos 2022 közepére várható hatás következtében. Ehhez társult, hogy Észak-Macedóniában megnőtt a leírások értéke. Ezek ellensúlyozták a kintlévőségek kedvező korosodásának pozitív hatását a magyarországi működésben.

A távközlési adó éves szinten változatlan maradt, 6,7 milliárd forintot tett ki az időszakban, tükrözve a csökkenő vezetékes forgalom, ill. a növekvő mobilforgalom együttes hatását.

Az egyéb közvetlen költségek éves szinten 11,1 százalékkal, 57,9 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, ami elsősorban a magasabb készülékértékesítési költségeknek, valamint a roaming- és TV-kifizetések növekedésének köszönhető, mely utóbbi a bővülő televíziós ügyfélkörnek tudható be.

A Magyar Telekom Igazgatósága részvényesi javadalmazási politikát fogadott el a 2022-2024 évekre

A Magyar Telekom igazgatósága részvényesi javadalmazási politikát fogadott el a 2022-2024 évekre

Az igazgatóság összesen maximálisan 29,6 milliárd forint, 2022-ben kifizetésre kerülő részvényesi javadalmazás elfogadását javasolja, amely osztalékkifizetést és részvény-visszavásárlást foglal magában.

Az igazgatóság a 2022-2024 időszakra vonatkozó új részvényesi javadalmazási politika elfogadásáról döntött, mely az osztalékkifizetést és részvény-visszavásárlásokat magába foglaló éves részvényesi javadalmazás növekedését vetíti elő, a Társaság pénzügyi eredmények növekedésével összhangban. Előre tekintve, az éves részvényesi javadalmazás teljes mértéke várhatóan a Társaság megelőző pénzügyi évében elért “A Társaság részvényeseire jutó eredmény” módosított értékének (azaz a módosított nettó eredménynek) 60 százalék és 80 százalék-a közötti érték lesz.

A bruttó fedezet éves szinten 0,8 százalékkal 97,2 milliárd forintra csökkent 2021 negyedik negyedévében, mivel a követelések értékvesztésére képzett leírás ellensúlyozta a pozitív általános teljesítményt. Ennek ellenére a teljes éves bruttó fedezet 3,4 százalékkal 388,4 milliárd forintra javult az előző évhez képest, köszönhetően a távközlési szolgáltatások növekvő hozzájárulásának mindkét országban.

A közvetett költségek éves összevetésben 8,8 százalékkal, 32,2 milliárd forintra csökkentek 2021 negyedik negyedévében, és 1,3 százalékkal, 147,7 milliárd forintra a teljes évre vetítve, köszönhetően az alacsonyabb személyi jellegű költségeknek, amelyek ellensúlyozták az egyéb működési bevételek alacsonyabb szintjét.

A személyi jellegű ráfordítások éves szinten 4,6 milliárd forinttal, 16,0 milliárd forintra mérséklődtek 2021 negyedik negyedévében, köszönhetően az alacsonyabb átlagos létszámnak és az éves összevetésben alacsonyabb magyarországi végkielégítési költségeknek, valamint a kapcsolódó könyvelések éven belüli eltérő eloszlása miatti alacsonyabb prémiumköltség pozitív hatásának.

Az egyéb működési költségek 4,8 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 17,5 milliárd forintot tettek ki a negyedévben, köszönhetően a költségoptimalizálási intézkedések pozitív hozzájárulásának, különös tekintettel a karbantartási és javítási-, valamint a tanácsadási költségekre.

Az egyéb működési bevételek 2,3 milliárd forinttal, 1,3 milliárd forintra csökkentek a negyedik negyedévében a magyarországi ingatlanértékesítésből származó bevétel hiánya miatt.

Az EBITDA éves összevetésben 3,7 százalékkal 64,9 milliárd forintra nőtt a negyedévben, az EBITDA AL 3,4 százalékkal javult az előző év azonos időszakához képest, 58,6 milliárd forintra. Az egész évet tekintve az EBITDA 6,6 százalékkal, az EBITDA AL 6,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezeket a pozitív elmozdulásokat elsősorban a szolgáltatási bevételek növekedése és a személyi jellegű költségeken elért csökkenés okozta.

Az értékcsökkenési leírás 7 százalékkal, 39,3 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon a magasabb költségek a szoftverek aktiválásával és élettartam csökkentésével voltak kapcsolatosak, míg Észak-Macedóniában a növekedés a RAN modernizációs program következtében lerövidült hasznos élettartam és a felgyorsult értékcsökkenés következménye.

Az adózott eredmény éves szinten 18,0 százalékkal 18,8 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében, és 35,7 százalékkal, 62,8 milliárd forintra a teljes év során. A növekedés az erős működési teljesítménynek, a javuló költséghatékonyságnak és a kedvezőbb pénzügyi eredményeknek tudható be.

A nettó pénzügyi eredmény 3,7 milliárd forinttal javult az előző év azonos időszakához képest, ami 2,5 milliárd forint veszteséget jelentett 2021 negyedik negyedévében. Bár a kamatkiadások nőttek a magasabb spektrumdíjfizetési kötelezettségek és egy - Észak-Macedóniában 2020 negyedik negyedévben elszámolt - egyszeri kamat céltartalék feloldás hiánya miatt, a származékos ügyletek valós értéken történő értékelésének kedvezőbb eredményei, amelyek a releváns hozamgörbék különböző elmozdulásait tükrözik, jelentős javulást eredményeztek az előző év azonos időszakához képest.

A nyereségadó ráfordítások éves szinten 15,1 százalékkal 4,3 milliárd forintra emelkedtek 2021 negyedik negyedévében, összhangban az adózás előtti eredmény növekedésével.

A szabad cash-flow, a spektrum licenszek nélkül (azaz egyszeri spektrumdíj nélkül) 56,2 milliárd forint volt 2021-ben; az éves szintű csökkenést a beruházási kiadások növekedése és a kedvezőtlenebb működő tőke alakulás eredményezte.

A Magyar Telekom 2022. április 12-én tartja éves rendes közgyűlését.