Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója bevezetőjében elmondta: a magyar vállalatok már ötmilliárd euró értékben eszközöltek külföldi befektetéseket. Ennek csaknem 80 százaléka a környező országokba áramlott, mivel a magyar cégek méretük és tőkekapacitásuk miatt erre a régióra koncentrálnak. A balkáni régióban a legtöbb pénzt, 892 millió eurót Horvátországban fektették be a magyar vállalatok. A fórum szervezésében részt vevő MIGA beruházás-védelmi ügynökség bécsi központjának vezetője, Dermot Coffey kiemelte: Albánia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia éves gazdasági növekedése a leggyorsabb Európában. Ismertetése szerint Albániában a GDP tavaly 6,5 százalékkal, Boszniában, valamint Szerbiában 5 százalékkal nőtt. Hangsúlyozta: a jugoszláv utódállamok mintegy 150 millió fős új piacot jelentenek a vállalatok számára, emellett a munkáltatói költségek a cseh és magyar szintnél akár 40-60 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek. A menedzser a MIGA által nyújtott, európai befektetők külföldi piacra lépését segítő EIOP (European Investor Outreach Program) programot ismertetve elmondta: a piacokról nem csak széleskörű információt adnak a cégek számára, hanem a politikai és gazdasági kockázatokra is felhívják a figyelmet, és segítik kivédeni azokat. A balkáni országok kereskedelmi ügynökségeinek képviselői országukkal kapcsolatban egyaránt a képzett és olcsó munkaerőt, az alacsony költségeket, a privatizáció nyújtotta lehetőségeket, a földrajzi és kulturális közelséget, valamint a jó infrastruktúrát emelték ki. A horvátországi befektetés-ösztönző szervezet, a CIPO képviselője az ország stabil és növekvő gazdaságát, a zöldmezős beruházások lehetőségét hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy a szerdától működő Magyar-horvát kereskedelmi- és iparkamara szintén hozzájárul majd sikeres magyar beruházásokhoz. Szerbia képviselője előadásában azt emelte ki, hogy az országban a nyereségadó csak 10 százalék, és a nagyberuházóknak 10 évig adómentességet biztosítanak. Az egynapos fórumon 35 magyar cég képviselője vett részt, az előadók között Koszovó, Macedónia és Bosznia-Hercegovina képviselői is tartottak előadást és a Horvátországban már több mint 500 millió dollár értékben beruházó Mol Rt. képviselője, Mátyás János, a stratégiai és portfolió üzletág vezetője is beszámolt cége tapasztalatairól.