Az építőipar nemzetközi fellendülése maga után vonja a beszállítók fejlesztéseit is. Ennek egyik jele, hogy a hűtés- és fűtéstechnikával is foglalkozó MPF Holding radiátorgyár építésébe fog. A beruházás becsült értéke 27 millió euró.

A szingapúri székhelyű, magyar magánszemélyek tulajdonában lévő vállalatcsoport fejlesztéséért Szerbia, Románia és Ukrajna vannak versenyben. (Az MPF cégcsoport meghatározó tulajdonosa Felcsuti Zsolt, aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb rangsorában 110 milliárd forint becsült vagyonnal a 7. helyen szerepel.) Szerbia előnnyel indulhat, mert a közelmúltban HeSteel Group kínai vállalat szerezte meg a szerb acélgyártás Zseljezara Szmederevó-i bázisát, amely olcsó acélipari beszállítója lehetne az új radiátorgyárnak.

A cégcsoport konszolidált beszámolója alapján évente 30-35 millió euró eredményt termel, ami azt jelenti, hogy a 27 milliós nagyságrendű beruházást saját forrásaiból is finanszírozhatja.

Rés a radiátorpiacon

Az MPF Holding tulajdonában levő MPF-FÉG Kft. hűtés- és fűtéstechnikával foglalkozik, éves árbevétele tavaly meghaladta a 26 milliárd forintot. A hazai piacon egykor szinte monopolhelyzetben levő FÉG egy sor multinacionális cég beszállítója, kazánokat és konvektorokat is szállít a hazai és nemzetközi piacra - radiátort azonban jelenleg nem gyárt.

A magyar gyártmányú radiátor jelenleg nem kapható. Korábban a Dunaferr, később szintén a Dunaferr területén lműködő D-ÉG Épületgépészeti és Kereskedelmi Zrt. termékei voltak a legnépszerűbben a vásárlók körében. (Ennek ellenére két olyan típus is kapható, amelyről elképzelhető, hogy valami közük van a dunaújvárosi céghez. A Dunaterm és a Dunaferr Lux Uni néven futó termék származási helyéről azonban nincs pontos leírás.)

A D-ÉG Zrt.-nek azonban a céginformációs rendszer tanúsága szerint sem 2015-ben, sem tavaly nem volt árbevétele. Leányvállalata, a D-ÉG Thermoset Kft.  viszont  idén tavaszig gyártott radiátort Dunaújvárosban.  A cég 2016-os árbevétele 4,7 milliárd forint volt , közel félmilliárdos veszteség mellett.

Összességében vélhetően a radiátorpiacon mutatkozó résnek is köszönhető az MPF döntése. Az ügyben próbáltuk elérni az MPF vezetését, de nem reagáltak a megkeresésünkre.

(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)