Az alkalmazást Magyarországon és Szlovákiában elsőként vezetik be 2016 második félévében. Az úgynevezett immmr egyesíti az internetalapú (IP) hírközlést a mobil hírközlés előnyeivel. A szolgáltatással a mobiltelefon-számok virtuálissá válnak, vagyis többé már nem tartoznak egy meghatározott készülékhez vagy SIM-kártyához.

Gyenes András Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg modellváltás zajlik a fejlesztésben a távközlés területén, míg korábban a technológiai újítás volt a középpontban, most előtérbe kerül a felhasználó és az ügyfélélmény növelése. Egy független hálózati mérés alapján a Magyar Telekom infrastruktúrája  hangszolgáltatásban és sebességben is első helyen végzett a DT-csoporton belül, valamint a teljes, 40 hálózatból álló európai mezőnyben is.

Tremmel János hálózatfejlesztési igazgató elmondta, hogy Szlovákia, Horvátország és Románia is versenyzett a DT-csoporton belül az első adatközpont létrehozásáért, végül Magyarországon létesül az első ilyen központ az idei év második negyedévében. Az adatközpont létrehozását szintén a barcelonai kiállításon jelentették be hétfőn. A központ a jövőben a DT minden európai leányvállalatnak fog szolgáltatást nyújtani.

A Magyar Telekom tavaly azt a célt tűzte ki, hogy 440 ezer új háztartásba eljuttatja a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internetelérést, ezt a célt túlteljesítve több mint 460 ezer háztartást ért el saját anyagi erőforrásaiból. Mindez része annak a vállalásnak, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú hálózat. Az elmúlt húsz évben nem volt ilyen mértékű hálózati fejlesztés Magyarországon.