Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hajózási cég tavaly 1,54 milliárd forint értékesítésből származó bevétellel zárt, vesztesége pedig 121 millióra rúgott. Ez ugyan érezhető javulás a 2020-as 602 milliós bevételhez és 834 milliós veszteséghez képest, de a pandémia előtti számoktól nagyon messze van. A 2019-es csúcsévben 4,13 milliárdos forgalom és 1,47 milliárdos profit jellemezte a céget.

A járvány előtt a Mahart-PassNave Kft.-nek az exportbevételei domináltak, annak is jelentős részét a kikötői díjak adták, amely - a kiegészítő melléklet tanúsága szerint - jelentős részben a szállodahajóktól származott. 2019-ben csak a külföldi hajók kikötései után 2,74 milliárd forint bevétele származott a vállalatnak, ez 2020-ban 202 millióra zuhant és tavaly sem érte el a 780 millió forintot.

Nem mutat jó képet a belföldi forgalmuk sem. A hagyományos hajóutak értékesítéséből származó 2019-es közel 500 millió forint tavaly előtt 77 millióra esett, 2021-ben pedig 295 millióra korrigált. A szárnyashajóutak pandémia előtti 60 milliós bevétele 30, majd 46 millió lett az elmúlt két évben.

2021-ben egy korábban külön nem részletezett tétel, a "tűzijáték-szervezés és logisztika" soron szerepeltetnek több mint 100 milliót.

Nem tudta megfogni a költségeket

A bevételek visszaesését nem tudta követni a kiadások megvágása a pandémiát követően. A 2019-es 88 fős foglalkoztatotti létszám 80-ra csökkent 2020-ban és 75-re tavaly, a bérköltségeket pedig csak 2020-ban tudták 15 százalékkal mérsékelni éves összevetésben.

Minden kiadást egybevetve 2020-ban 2019-hez képest 42,7 százalékos volt a csökkenés, tavaly pedig csak 14,1 százalékkal emelkedett. Ez is csak a veszteségek mérséklésére volt elég, mint látszik.

A cég tőkehelyzete a két veszteséges év ellenére stabil, a 2019-es több mint 3 milliárdos saját tőkével rendelkeztek, tavaly pedig ez 2,1 milliárdra apadt. A turizmus újraindult, így aligha lesz veszteséges az idei évük.

Kritikák kereszttüzében

A Mahart PassNave neve a Hableány-tragédia kapcsán merült fel több alkalommal ugyanis a cégnek csak 51 százaléka az államé, 49 egy Viking Hungary Kft. nevű - az elmúlt években érdemi bevételt nem termelő - cégé, amely pedig a svájci Viking Cruises AG tulajdona. Ennek a cégnek a hajója, a Viking Sigyn gyűrte maga alá a Hableány sétahajót több mint 3 évvel ezelőtt. A balesetet követő furcsaságokat, mint például a hajó elengedését többen összefüggésbe hozták az állam és a hajózási mamut közös üzletével, de ezek végül megmaradtak a szóbeszéd szintjén.