Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Malév esete az utazási csomagok esetében vis maiornak tekinthető, így az utazási irodákat nem terheli felelősség vagy visszatérítési kötelezettség - mondta Molnár Gabriella. Hangsúlyozta: az irodáknak azonban nem érdeke, hogy ne szervezzék meg az utakat, ezért mindent megtesznek, hogy lehetőleg hasonló kondíciókkal el tudjanak utazni az ügyfelek.

Elsősorban a nagy jegyértékesítő utaztatókat éri valós kár a Malév leállása miatt, hiszen még a múlt év után járó jutalék visszatérítését sem kapták meg - közölte. Hozzátette: az irodáknak a légitársaság felé depozitot kellett fizetni a csomagutaknál, és azt, hogy ezt az összeget "le tudják-e nyelni" vagy megpróbálják áthárítani az utasokra, az irodák döntik el. A MUISZ azzal számol, hogy komolyan 10-15 irodát érint ez, de ez a veszteség nem olyan mértékű, hogy bármelyik irodát is padlóra küldené - jegyezte meg az elnök.

Eitmann Norbert, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke elmondta: a Malév leállása kapcsán eddig 1200 panasz érkezett hozzájuk, ebből 200 külföldi.