A légitársaság 1999. évi éves jelentése szerint a menetrend szerinti személyszállításból származó bevétel 69,2 milliárd forint volt. A szállított utasok száma tavaly 7,9 százalékkal nőtt. A menetrendszerinti járatokon 2 millió 184 ezren, a charter gépeken pedig mintegy 179 ezren utaztak - mondta. Hozzátette, hogy egy évvel korábban még több mint 218 ezer charter utasról adott számot a Malév. A csökkenés egyik oka, hogy némelyik charterjáratból azóta menetrend szerinti járat lett - mondta Kocsi Margit, példaként a torontói járatot említve. A Malév járatszáma tavaly 8,1 százalékkal, 20 ezer fölé nőtt. A járatkihasználtság ebben az időben kismértékben romlott: 62,65 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 63,7 százalékról. Kocsi Margit ismertette, hogy az elmúlt évben 20 ezer 340 tonna árut szállított a légitársaság, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az előzetes adatok szerint ebből 4 milliárd 300 millió forint bevétele származott, szemben az egy évvel korábbi 3 milliárd 450 millió forinttal. A szóvivő a várható üzemi veszteség megbecslését korainak tartotta, elmondta, hogy erről várhatóan csak márciusra lesznek adatok. Antal Erzsébet a Malév Rt. vezérigazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón jelezte, hogy a 7 milliárd forintos jegyzett tőkéjű légitársaság 2000-ben több milliárd forintos veszteséget könyvel el. A Malév 1999-et 5 milliárd 410 millió forintot meghaladó adózás előtti nyereséggel zárta, de az üzleti tevékenység vesztesége 3 milliárd 880 millió forint volt. Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy 2001-ben legalább 4-8 milliárd forintot fordítanak majd a Malév tőkehelyzetének rendezésére.