Az MTI úgy tudja, hogy az ATV székházáról van szó.

A tűzoltók alulról, az álmennyezet felől jutottak el a fém héjazat és az álmennyezet közötti szigeteléshez, ahol már nincs tűz, de izzó területek vannak - amelyek belobbanhatnak, visszagyulladhatnak -, ezért ezeknek a megszüntetésén dolgoznak.

A tűzoltók a szigetelés teljes hosszában megbontják az álmennyezetet, hogy lássák, mekkora területen izzik - tette hozzá.

Kolozsi Péter korábbi tájékoztatása szerint a tűzesetben nem sérült meg senki. Az épületet kiürítették, harminc ember hagyta el a székházat.

ATV-vezérigazgató: pénteken már biztosan nem lesz élő adás

A délutáni tűzeset miatt pénteken már biztosan nem lesz élő adás az ATV-n, jelenleg nincs áram az épületben - mondta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója azután, hogy kigyulladt a televízió székházának teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután.

Az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban a vezérigazgató elmondta: délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt.
Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot. Az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet.

A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, remélhetőleg ez estére megváltozik. Hazaküldték a riportereket, szerkesztőket, pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, "ahogy a műsorújságban szerepel".