- Lesz harmadik magyar Ikea áruház? - A beruházás időpontja nincs meghatározva, de három-négy éven belül tervezzük az újabb áruház nyitását. Hangsúlyozom, hogy mi nem elsősorban expanzióval kívánjuk növelni forgalmunkat. Mindenképpen szeretnénk megerősíteni a két honi áruházunk piaci pozícióját, aztán el lehet gondolkodni egy újabb beruházáson... Azt azért hozzáteszem, hogy a Budaörsi áruházat lassan fel kell újítanunk, mert az üzletpolitikánk szerint ötévenként modernizáljuk az egységeinket. - Magyarországon a korábbi években felülpozícionált volt az Ikea a többi nyugat-európai országhoz képest, magyarul drágább volt, ám a három éve megkezdett árstratégia most újra fogalmazza az áruházak szerepkörét. - Igen azt gondolom, korábban kissé felülpozícionált volt a cég Magyarországon. Egyrészt itt jelent meg a volt szocialista országok közül elsőként a csoport, másrészt az árainkhoz képest a reáljövedelem alacsony volt, amely magasabb árfekvésűvé tette az üzleteinket. Ám 14 évvel ezelőtt is, csakúgy mint most, a legalacsonyabb árakra törekszünk és a legjobb ár-érték arányt kívánjuk nyújtani a fogyasztóinknak. - Az erősödő konkurencia, vagy az Ikea üzletpolitikája miatt változtatott a cég az árpolitikáján? - Soha nem próbáltuk másolni a versenytársakat, mindig a fogyasztók igényeihez mérten alakítottuk az üzletpolitikánkat. Az újrapozícionálásban nyilván szerepe van az élesedő versenynek, de elsősorban azt szeretnénk elérni, ha a fogyasztók megértenék, hogy ár-érték arányban az Ikea igyekszik a legjobbnak lenni és olcsóbb, mint azelőtt volt. - Más marketing technikák bevezetésére is számítani lehet? - A jövőben is meg akarjuk tartani a piaci pozíciónkat. Jól ismerjük a vásárlóerőt, vevőinket, ahogyan ők is jól ismernek minket. Az árcsökkentés mellett erősíteni szeretnénk a hétköznapi szerepünket. Nem egyszerű kiskereskedők akarunk lenni, azt akarjuk elérni, hogy a vásárlók a mi ötleteinket használják, a mi koncepciónk jusson az eszükbe, vagyis ne csak vásárolni jöjjenek hozzánk. - Az árképzésüket az utóbbi időben kikezdte a média, több olyan terméket is találtak, amely például az itthoni üzletben drágább volt, mint a Bécsiben. Sőt az a képzet támadt, hogy az uniós fogyasztóvédők vizsgálják az ügyet. - Nem tudok arról, hogy fogyasztóvédők vizsgálnák az Ikea árképzését. Létezik egy düsseldorfi központú szervezet, az Európai Fogyasztói Centrum (ECC), amely azt vizsgálja hol milyen erős az euró. Tizenhét országban 75 árucikkünket vizsgálja, e szerint a magyar Ikeában erősnek számít az uniós fizetőeszköz, mivel a negyedik legolcsóbbak vagyunk. Előttünk a csehek, mögöttünk az osztrákok állnak. Hozzáteszem teljesen azért nem vagyunk elégedettek és az árképzési stratégiánkkal szeretnénk a listán előrébb kerülni. A lista élén egyébként a Lengyelek állnak és a végén a görögök. - Szembeötlőek az árkülönbségek az európai Ikeákban. Mi befolyásolja az árképzést? - A gazdasági helyzet, az áruforgalmi adó, a fogyasztói igények, a vásárlóerő, a beérkező áru szállítási költsége és persze a marketing, illetve értékesítési stratégia. Fontos, hogy mindegyik üzletből ki lehetne ragadni egy-két terméket, amely itt vagy ott meghökkentően olcsó, de ez nem összehasonlítási alap. Magyarországon például a vásárlók a konyhabútorokat és a kinyitható kanapékat viszik, logikusan ezzel a területtel foglalkozunk többet. Bécsben viszont egészen más termékkör kerül akciósan a polcokra. - Két éve erősen kommunikálják az árcsökkentést. Mennyivel lett átlagosan olcsóbb az Ikea? - Ehhez tudnom kellene a reálkeresetek változását és visszamenőleg a négy éves inflációt, hogy pontos értéket számoljak. Az biztos, hogy 2001-ben 0,8, 2002-ben 1, 2003-ban 3,5, idén pedig 3 százalékkal csökkentek átlagosan az áraink. Egyes termékek 15-50 százalékkal lettek olcsóbbak. Hogy jövőre mennyit tudunk az árcsökkentésbe invesztálni az tavasszal derül ki, de terveink szerint folytatódik az agresszívnak tűnő árpolitikánk.
QP | Quality Placement