Az eredmények alapján  megkérdezettek bő negyede (27 százalék) pedig üzleti növekedéssel számol a közeli jövőben. A világjárvány kisebb negatív hatását a vállalkozások 35 százaléka érezte, súlyosabb következményekről 16 százalékuk számolt be.

A Mastercard a kutatást azzal a céllal végezte, hogy átfogó képet adjon a digitalizáció hatásáról a kisvállalkozói szektorban. Míg a koronavírus-járvány a vásárlók napi fizetési szokásait gyökeresen megváltoztatta és tolta a digitális fizetések irányába, addig a vállalkozásoknál kevésbé volt drasztikus átalakulás.

QP | Quality Placement

A megkérdezett cégek 68 százaléka ugyanis elsődlegesen banki átutalással fizet, és a napi ügymenetnél is ezt a fizetési módot részesíti előnyben. A kártyás fizetést 16 százalékuk említette elsődleges fizetési eszközként, és főleg az olyan kiadásokat rendezik így, mint az üzleti ebédek, utazások, szállás fizetése és a tankolás. A magyar vállalkozások 17 százalékánál jelenti a készpénz az elsődleges fizetési eszközt, a többség nem szívesen fizet így, mert a kezelése és a könyvelése egyaránt lassú és bonyolult.

Bolti vásárlásoknál a vállalkozások körében is a digitális fizetéseké a főszerep: 84 százalékuk fizet így, ebből 54 százalék a bankkártyás, 30 százalék a számlaalapú fizetés a kutatás szerint. Készpénzt csak 17 százalékuk használ ilyen helyzetekben. Online vásárlásnál is hasonló előnyt élveznek a digitális megoldások: 47 százalék a banki átutalás, 21 százalék a kártyás online, 18 százalék a kártyás utánvét, és csupán 18 százalék a készpénzhasználat aránya.

Jórészt elégedettek a bankjukkal

A banki szolgáltatásokról és termékekről a vállalkozók 65 százaléka meglévő bankját kérdezi és 42 százalékuk fordul könyvelőjéhez. 5-ös skálán a megkérdezettek átlagosan 3,7-re értékelték a bankjukkal való elégedettségüket. A bizalom is ehhez közelít (3,8), de a két érték között szoros összefüggés van; magas bizalom mellett az összesített elégedettség is jobban alakul.

A hagyományos bankok népszerűbbek a vállalkozások körében, a fintech szolgáltatókba vetett bizalom 3,2 pontot ért el a kutatás során. Ugyanakkor, amikor a bankjukkal való kapcsolatukról kérdezték őket, a vállalkozások 21 százaléka számolt be erős és aktív együttműködésről, a válaszadók 76 százaléka pedig azt mondta, hogy a bankjával jó kapcsolatot ápol, de ez a kapcsolat főként a tranzakciók lebonyolítására korlátozódik. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nincsenek aktív kapcsolatban bankjukkal, de szeretnék, ha ez máshogy lenne.