Azt írták, hogy a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal (100a) a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén, április 6-tól a Vecsés­-Üllő-Monor szakaszon folytatódott és a tervek szerint több fázisban az ősz végéig tart.

A kivitelezést a MÁV FKG végzi több mint száz szakember közreműködésével, számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásáva.

Vecsés és Monor között 33 kilométernyi vasúti pályát újítanak fel, elvégzik a szükséges váltócseréket, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Öt közúti átkelőhely is megújul a nyílt vonalon és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik.

Vecsésen a Virág utca és Rudolf köz közötti gyalogos felüljárót is felújítják. Vecsés, Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. A naponta mintegy hétezer utas által igénybe vett monori állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel és az útátjárót is átépítik.

A beruházásról és a megváltozott menetrendről a www.mav.hu/100a oldalon tájékozódhatnak az utasok.