A járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-Start nemzetközi utasforgalma, azonban fokozatosan visszatér az utazási kedv, és ezzel együtt egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt. Egyelőre a korábbi évekhez képest kevesebb utasra számít a vasúttársaság, de jövő hét szerdától, július 1-től már több környező ország felé és felől újraindul a nemzetközi vasúti személyszállítás, a menetjegyeket elővételben már megvásárolhatják az utasok a nemzetközi járatokra.

Az utasok a menetrendi keresőkből találhatják meg a megfelelő összeköttetést a társaság weboldalán.

A következő részleteket közölték az országokról:

  • Ausztria és Németország: Hegyeshalom határátkelőnél május közepe óta az eredeti menetrend szerint üzemel a bécsi elővárosi közlekedés. Eddig is napi 5 pár vonat közlekedik Bécsbe illetve tovább Münchenbe, de július elejétől ismét 2 óránként járnak a nagysebességű vonatok Németországba és a Budapest-Bécs útvonalra is újabb járatok állnak be. Július 2-től már minden railjet xpress vonat közlekedik.
  • A magyar és horvát főváros között napi két pár vonattal kezdhető újra a forgalom: Zágrábba az Agram és Gradec InterCity-k július elejétől közlekednek. Ismét megindul a regionális forgalom Pécs és Pélmonostor (Eszék) térségében. A 1204-es és 1205-ös számú Adria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.
  • Szlovákia és Csehország (illetve tovább Berlin felé): itt még a vihar okozta pályasérülés miatt Nagymaros és Szob között nem indul újra a vonatforgalom, ezért a Metropolitan, a Hungária, a Báthory és a Metropol nemzetközi járatok továbbra sem közlekednek. Pozsonyba a Győr-Rajka útirányon, míg Prágát a Hegyeshalom-Bécs útvonalon keresztül lehet elérni.
  • Szlovénia: forgalomba áll a Citadella IC, amely Ljubljanán át Koperig megy.  A 1246-os és a 1247-es számú Istria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.
  • Románia: július elejétől ismét közlekedik Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba a Corona IC; háló- fekvőhelyes- és ülőkocsikkal, de étkezőkocsi nélkül. Újraindulnak a vonatok a Békéscsaba-Arad útirányon keresztül is, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik.
  • Szerbia: Újraindul Szabadkára és Újvidékre a vonatközlekedés. Egy pár személyvonat közlekedik Szabadka és Kelebia között július 1-jétől. A szerb vasút pályahálózatán végzett pályaépítése miatt nem közlekednek a nemzetközi vonatok Belgrád felé.