Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kőbánya-Kispest állomáson évente több mint 3,1 millió utas fordul meg, ezért az állomás elővárosi viszonylatban is kiemelt jelentőségű. A karbantartási munkák ütemterv szerint haladnak, a felüljáró felújítása folyamatban van, kijavítják a burkolatot és megjavítják a világítótesteket,  a peron újraaszfaltozását várhatóan november közepéig befejezik. Ezzel párhuzamosan a lépcsők javítása már elkezdődött, az első felújított lépcsőn előreláthatólag november végétől közlekedhetnek az utasok.

Az utaspénztár és a váró megújítása tervezetten novemberben kezdődhet el, a felújítás ideje alatt, várhatóan január elejéig mobilkonténerekben lehet megváltani a jegyeket. A mosdófelújítás során az egyik mellékhelységet akadálymentessé alakítják. A peronok mellett új padokat és szemeteseket helyeznek ki. Az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójára, egy új akadálymentes gyalogos felüljáró tervezésére pályázatot hirdetett a vasúttársaság. A tervekhez kapcsolódó kivitelezési munkák várhatóan 2021-ben kezdődhetnek el.

Az évente másfél milliónál is több utast kiszolgáló és naponta átlagosan 200-250 személyszállító vonatot fogadó Zugló állomáson július második felében elkezdett felújítás az ütemtervnek megfelelően halad, a szükséges bontási feladatokat befejezték, a korrózióvédelmi tisztítás folyamatosan zajlik. Az év végéig befejeződő felújítás keretében a peron teljes hosszban viacolor burkolatot kap, elvégzik a perontető karbantartási munkálatait, és megszépül a felvételi épület homlokzata is. A megállóhely területén lecserélik a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el.

Zuglóban november 11-én és 12-én az "A" vágány melletti peron a gyalogos feljárótól körülbelül 150 méter hosszban korlátozás nélkül használható. A perontető végétől mindkét irányban egy-egy 30 méteres területet lezárnak, az aszfalt bontása és a térkövek lerakása miatt. A vonatok mindkét irányban a peron Kőbánya-Kispest felőli végén állnak meg, azok első 6 kocsija használható le- és felszálláskor.

Az évente közel félmilliós utasforgalmat lebonyolító Kőbánya alsón a felvételi épület, a perontető, a peronburkolat és a lépcső karbantartása valósul meg idén. Az épület burkolólapok alatti homlokzatának a felülettisztítása nagyrészt befejeződött. Az erősen korrodált perontető tartópillérek megerősítési munkáinak befejezése november végén várható, ezután a peronaszfaltozás, lépcsőfeljáró karbantartási munkák következnek, és az épület piktogramjai is megújulnak. A nyílászárók és a kőburkolat cseréje 2020 elején várható - írják.

Albertirsán a felvételi épület külső, a váróterem belső, valamint a mellékhelyiség felújítása szintén év végéig befejeződik, térburkolat kialakításával és az új peronbútorok kihelyezésével együtt.

A váci vonalon szeptember- októberben kezdődtek a karbantartási munkálatok Alsógöd, Sződ-Sződliget, Nagymaros-Visegrád és Szob állomásokon, melyek befejezése jövő évben várható.

Alsógödön javítják és újraaszfaltozzák a burkolatot, akadálymentes mosdókat alakítanak ki, új, 30 férőhelyes biciklitárolót építenek. A nyitott várók felújításával, új peronbútorok (padok, szemetesek) telepítésével válik még komfortosabbá az állomás.

Sződ-Sződliget állomáson elvégzik a gyalogos aluljáró karbantartását, új biztonságtechnikai rendszert alakítanak ki, és 20 férőhelyes kerékpártárolót létesítenek. Felújítják az állomásépület homlokzatát, a teraszt és a várótermet, kicserélik a nyílászárókat is. A peront is újraaszfaltozzák és új peronbútorokat helyeznek ki.

Nagymaros-Visegrád állomáson a biztonsági rendszerek és az akadálymentes mosdók kialakításával is emelik a szolgáltatási színvonalat. 10 férőhelyes biciklitároló épül, felújítják a nyitott várót, és új padokat és szemeteseket raknak a peronra, a felújítást követően az utasok már USB töltőoszlopon tölthetik mobileszközeiket.

Szobon a burkolatjavítás, aszfaltozás, új peronbútorok elhelyezése mellett megszépül a felvételi épület homlokzata, és teljeskörűen megújul a váróterem - új biztonsági rendszert, akadálymentes mosdót is kialakítanak, és itt is kihelyezik a mobileszközök töltésére alkalmas USB töltőoszlopot. Az utasok tájékozódását a felújított hangos utastájékoztatási rendszer is segíti majd.

A budapesti fejpályaudvarokon az utaskomfortjavítási, biztonsági-, környezetvédelmi-, tisztasági munkákat év végéig befejezik. A Déli pályaudvaron ezen felül az utasbiztonsági szempontból kiemelten fontos peronszint határoló mellvédfal helyreállítása zajlik, korszerűsítik a vágányvégtáblákat, az utasterek álmennyezetének felújítását és egyidejűleg a lámpák cseréjét is elvégzik a metró- és peronszinten is.

A program keretében október elejére elkészült Kecskeméten a P+R parkoló, október végén átadták a forgalomnak Miskolci-Tiszai pályaudvaron a felújított B peront, Újszászon pedig a 60 B+R parkolót. Sárváron a homlokzatfelújítás mellett az év végéig megvalósul a fedett utasperon teljes mértékű felújítása.