Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az 50 új készülékből 24 a Budapest-Székesfehérvár vonalra került, csaknem ugyanennyit - 22 darabot - pedig a Nyugati pályaudvar utasai vehetnek igénybe. A telepítés következő szakasza a tervek szerint januártól a Budapest-Esztergom vonalon folytatódik – közölte a vasúttársaság.

A 375 új jegykiadó automatából 275 kártyás és készpénzes, míg 100 kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas. A fejlesztésnek köszönhetően a készülékek száma több mint háromszorosára emelkedik. Lényegesen nőni fog az automatával ellátott állomások száma. Ennek eredményeképpen mind Budapesten, mind az agglomerációban egységes, modern flotta áll majd az utasok rendelkezésére.

Az új berendezések üzembeállítását megelőzően a meglévő 178 automata is megújult. Június 30-áig karbantartást követően mindegyik frissült a MÁV szolgáltató központ által fejlesztett jegyértékesítő (JÉ) szoftverrel. Az elővárosból leszerelt eszközök új helyszínekre, jellemzően a nagy utasforgalmú vidéki állomásokra és megyeszékhelyekre, valamint a balatoni vonalakra és a frissen indult Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train vonalára kerülnek.

Az automatákból értékesített jegyek száma folyamatos növekedési tendenciát mutat, ami az újonnan üzembe helyezett berendezések számának növekedésével várhatóan felgyorsul. 2021-ben már a jegyek 12,5 százalékát jegykiadó automatákból, 47,9 százalékát jegypénztárban, 29,3 százalékát pedig online (webes felületen vagy a MÁV applikáción keresztül) veszik az utasok.