Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

„Az ózdi étterem megnyitása nagyon fontos állomás vállalatunk életében. Tökéletes szimbóluma a tulajdonosunkkal, Scheer Sándorral meghatározott növekedési stratégiánknak. Ebben célul tűztük ki, hogy a következő években dinamikus ütemben, és megújult éttermi koncepcióval terjeszkedjünk tovább. A következő években új közösségekhez jutunk el, új településeken jelenünk meg, olyanokon is, ahol korábban erre nem volt lehetőségünk, mint például itt, Ózdon” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.

„Fontos nap a mai Ózd életében. Az étterem megnyitásával közel 70 vendéglátó munkahely jött létre városunkban. Ez a helyi vendéglátó képzésben résztvevő fiatalok elhelyezkedését segíti majd, és közel 70 ózdi lakos számára biztosít munkahelyet és megélhetést. Az étterem a város számára plusz vonzerőt is jelent, várhatóan a környező településeken élők is gyakrabban fognak Ózdra látogatni, aminek a város más szolgáltatói számára is pozitív hozadéka lehet. Bízunk benne, hogy aki eljön ide, az látni fogja azt is, hogy milyen szép és élhető a mi városunk” – mondta el Janiczak Dávid, Ózd polgármestere.

Régóta csábították a Mekit Ózdra

A városvezető a Napi.hu-nak korábban arról számolt be, hogy körülbelül öt éve próbálják a városba csábítani a gyorsétteremláncot, mivel számos alkalommal jelezték a lakosok, hogy igény lenne rá. A kezdetekben azonban falakba ütköztek. A cég akkori üzleti stratégiája nem tette lehetővé az ózdi nyitást. 2019-ben viszont az étteremlánc magyarországi tulajdonosváltását követően fordulat állt be a vállalat üzletpolitikájában és nyitottá váltak a beruházásra.

Új magyarországi tulajdonos terjeszkedésbe kezdett

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a Jövő Élménye koncepció jegyében. Az új típusú éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket - írja a cég közleményében.

Az új koncepció legszembetűnőbb elemei a hat érintőképernyős rendelésfelvevő felület, az úgynevezett kioszk. Emellett digitális menütábla és digitális drive is várja a vendégeket.

Gluténmentes termékeket is rendelhetők

A vendégeknek továbbra is van lehetőségük a hagyományos kasszáknál rendelni, a "vendégélmény menedzser" pedig gondoskodik a kényelmükről. A vendégtérben fogadja és köszönti őket, megismerteti velük az új eszközöket, és segít nekik az új folyamatok követésében. A table service, azaz asztalhoz kérhető rendelés a vendégek kényelmét szolgáló további újítás.

A belső tér kialakításakor a fiatalos, modern burgerezők világát idéző “Alphabet” belsőépítészeti dizájnra esett a választás.

Az új konyhatechnológiának köszönhetően minden termék kizárólag rendelésre készül. A speciális étkezési igényekkel érkező vendégek az ózdi étteremben már a teljes gluténmentes termékkínálatból választhatnak. A kávékülönlegességek az egyik leghíresebb barista kávégéppel, a La Cimbalival készülnek, és már elérhetőek laktózmentes tejjel, mandulaitallal vagy akár koffeinmentes változatban is.

Az ózdi vendégeknek nemcsak az étteremben vagy a teraszon van lehetőségük elfogyasztani kedvenc mekis terméküket, de a drive-nak köszönhetően autójuk kényelmében is megtehetik ezt.