Az Indexet működtető Magyar Fejlődésért Alapítvánnyal történt egyeztetést követően az Indamedia csoport igazgatósága döntött az újság visszavásárlásáról, mivel kizárólag az így megvalósuló csoportszintű integráció esetén látja biztosítottnak az Index jelenlegi pénzügyi helyzetének konszolidációját, valamint az újság zavartalan további működését - olvasható a Kreativ.hu által idézett közleményben.

A laptól távozik közös megegyezéssel távozik Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő, valamint Sztankóczy András vezető szerkesztő. A lap új, november 23-án azonnali hatállyal kinevezett vezérigazgatója Starcz Ákos, a Brand & Content és a Dialogue Creatives tulajdonosa lesz.

Bodolai László, az MFA elnöke nem kívánt élni az Indamedia felajánlásával, hogy maradjon az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja, ő a továbbiakban médiajogászként segíti az Indamedia csoportot.

Az Index azt követően került nehezebb pénzügyi és szervezeti helyzetbe, hogy a működési költségeinek észszerűsítése az év során folyamatos téma volt a cég igazgatóságában, majd több sikertelen konszolidációs kísérlet után nyáron távozott a korábbi főszerkesztő, és az akkori szerkesztőség jelentős része - fogalmaz a közlemény.

Starcz Ákos szerint nem lesz szerkesztőségi integráció az Indamedia-csoport többi lapja és az Index között, továbbra is önálló csapatok írják az újságokat.

A Napi.hu az IndaMedia Csoport tagja.