Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MLSZ adatbázisából nem derül ki, hogy a felcsúti futballakadémia pontosan mire kért második körben 440 millió forint lemondott adóbefizetést az alapítvány, de a korábbi évek alapján vélhetően fizetésekre és magára az utánpótlás-nevelés finanszírozására meg majd az összeg.

Azért két részletben pályáztak, mert az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy a sportprogramokat, amelyekben nagyobb értékű ingatlanfejlesztés is szerepel, ketté szedik. Jelen esetben a felcsúti fociakadémia már igényelt társaságiadó-támogatást egy sportszállóra, az alapítványnak 2,4 milliárd forintot ítéltek meg. Az épületnek az eredeti tervek szerint már egy éve állnia kellene - emlékeztet a portál.

Öt hónap alatt 65 kilo Fornettit és 6 kilo libamájat ettek

Újabb számlákat perelt ki a Demokratikus Koalíció (DK) a felcsúti fociakadémiától - jelentették be Ráczné Földi Judit és Varju László DK-s politikusok. Tavaly októberben hozták nyilvánosságra, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány három hónap alatt költött 7000 darab Túró Rudira, több százezerért vettek wc-papírt, egymillió forintért harcsát, félmillióért pedig süteményt.

A végrehajtótól megszerzett újabb dokumentumok szerint 2012 február és június között Mészáros Lőrinc elnökölte fociakadémia 65 kiló Fornettit, 240 kilogramm harcsát, 6500 zsemlét, 11 ezer darab tojást és 6 kilogramm libamájat vásárolt. 800 ezer forintot költöttek túróra, 300 ezret tésztára, 2,2 millió forintot pedig süteményre. 2014 júniusától augusztusig, tehát 3 hónap alatt a Puskás Akadémiát működtető felcsúti utánpótlás többek között 196 ezer forintot költött süteményre, 230 ezer forintot csokira, 351 ezer forintot pedig éttermi számlákra.

Mi, európai magyarok a 2022-es választás után számon fogunk kérni minden egyes ellopott forintot, amit a magyarok zsebéből vett ki az Orbán-kormány - közölték az ellenzéki politikusok.