A GfK felmérése szerint ugyan növekedett az online rendelt élelmiszerek forgalma, a bővülés elmaradt az e-kereskedelem többi szegmensének növekedési ütemétől. Az NTV írása szerint gyümölcsből, húsból, vagy éppen fogkrémből 16 százalékkal nagyobb értékben rendeltek az idei első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest a német vásárlók a neten. Ez a szám azonban eltörpül például az Amazon könyvkereskedelmi üzletágától, ahol ugyanezen időszakban több mint 100 százalékkal növekedett a forgalom - olvasható a portálon.

Az, hogy az Amazonnak nem jött be az élelmiszer-házhosszállítás, jól mutatja, hogy az egész német e-kereskedelemben a forgalom kevesebb mint két százaléka származik a napi fogyasztási cikkekből (FMCG). Ennek oka, hogy az online élelmiszeráruházak célközönsége a városi lakosság. Nekik azonban sokkal egyszerűbb leugrani a környék valamelyik kis boltjába. Életszerűtlen, hogy valaki hazamegy a munkából, majd leül a számítógép elé és átpörgeti a webáruházak élelmiszerlistáját. Ezt követően vár négy órát, hogy kiszállítsák az árut, és közben nem mehet el otthonról Az Amazon most még nem szállít vidékre, mivel a nagy távolságok miatt nem éri meg a kiszállítás.

A teljes FMCG szektor kiskereskedelmi eladásának növekedése jelenleg csak évi négy százalék körül mozog globálisan, miközben az e-kereskedelem éves növekedési üteme ebben a szektorban 20 százalék. Élelmiszert továbbra sem vásárolnak szívesen a neten az emberek, mert sokan kételkednek az áruk frissességében. Emellett a fogyasztók részéről erős az aggály, hogy az online vásárolt termékek minősége nem olyan, mint a boltban kaphatóké - értékelnek a G7-en.