Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miután a Pecsa eddigi bérlőivel sikerült megegyezni a kiköltözésről, a napokban lezárult a csarnok bontására kiírt közbeszerzési eljárás, elvégezték az épület azbesztmentesítését és környezetvédelmi felmérését is, így rövidesen elindulhatnak a munkálatok - számolt be Sághi Attila a beruházó Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

Az Új Nemzeti Galéria építése 2017 második felében kezdődhet, a japán SANAA építésziroda tervei alapján megvalósuló múzeumot 2019-ben adják át. A Petőfi Csarnok helyén több mint 120 éve épület áll, így igaztalanak azok a vádak, melyek szerint "beépítik a Ligetet". Ráadásul a Pecsa és szabadtéri színpada jelenleg 10 729 négyzetméteren terül el, az új múzeumépület azonban csak 9095 négyzetmétert, azaz a jelenleginél kisebb területet foglal majd el. A bontáshoz a már meglévő, leburkolt utakat használják felvonulási útvonalként, az épületet 8-10 méteres védőtávolságban kerítik körbe.

Az építkezés 71 fát érint, ezek közül 63-at a parkon belül átültetnek, 8 azonban olyan rossz állapotban van, hogy ez nem lehetséges, ám azokat többszörösen pótolják majd.

Sághi Attila elmondása szerint az Új Nemzeti Galériába mind a négy oldalról szabad lesz a bejárás, az intézmény nem csak a belépőt váltó látogatók, hanem a parkhasználók számára is számos szolgáltatást fog nyújtani: a kávézó, ajándékbolt és a közösségi helyiségek mellett az előcsarnokban ingyenesen látogatható kiállítások adnak majd ízelítőt a múzeum tárlataiból.

A jövőben az 1800 és 1950 közötti egyetemes és magyar képzőművészetet bemutató Új Nemzeti Galéria nem a világhírű japán tervezők "emlékműve" lesz, komoly hangsúlyt helyeznek ugyanis az épület funkcionalitására, a fenntarthatóságra és a környezettel való párbeszédre - hangsúlyozta a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.