Az Országgyűlés honlapján közzétett levél szerint a módosítás részeként a idegenforgalmi adó Szép-kártyával történő fizetésének lehetőségét is megvizsgálja a kormány. A miniszter hozzátette: április végéig már mintegy 555 ezren igényeltek Szép-kártyát, 530 ezer munkavállaló pedig már kézhez is kapta. Csaknem 15 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást. A három kibocsátó vállalat pedig mintegy 23 ezer elfogadóhellyel rendelkezett. A kártyákra a munkavállalók több mint 28 milliárd forintot töltöttek fel.

A Szép-kártya elektronikus formátuma révén már jelenleg is egyszerűbb és modernebb eszköz, mint az üdülési csekk, az 1,5 százalékos jutalék szint pedig jóval olcsóbbá teszi elődjénél - írta Matolcsy. A rendszer finomhangolását - a működés során felmerült észrevételeknek és igényeknek megfelelően - folyamatosan végzik, hogy az előnyök még inkább érvényesüljenek - teszi hozzá a miniszter.

Brüsszel is vizsgálódik az új cafeteria elemek, a Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány ügyében, a versenysértő rendszer miatt akár bíróság elé citálhatják Magyarországot.