A szén-dioxid kibocsátás alapú adózás bevezetésével akár 40-50 ezer darabbal is nőhet a magyar újautó-piac a használtautó-behozatal rovására - mondta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója a cég évindító tájékoztatóján.

A szakember szerint elég megnézni a jelenleg és a válság előtti autópiaci tortát és kiderül, hogy az embereknek most is van igényük arra, hogy autóikat lecseréljék, csak nem új, hanem inkább használt autókat vesznek.

Van mondjuk 1,5 millió forintjuk, ahhoz még felvesznek 1 millió forint hitelt, behoznak egy használt autót, amelynek magasak a fenntartási költségei. Ha bevezetnének egy szén-dioxid-kibocsátás alapú adót, akkor a 1,5 millió forintot már egy új, kisebb adóval terhelt autóra lehetne fordítani, magasabb finanszírozási összeg mellett. Az új autókra ráadásul az első 5 évben - szerencsés esetben - csak a kötelező szervizek árát kell ráfordítani, tehát a magasabb árból itt komoly összegek térülnek meg.

Szamosi Viktor szerint is fontos az elektromos autózás elterjesztése, de a valóság jelenleg az, hogy az öreg, környezetszennyező dízel és benzines autóktól kéne megszabadulni.

Csökkenés a Fordnál, de még piacvezető

Tavaly a Datahouse a teljes személyautó és kishaszonjármű-piac 136,2 ezres volt, amelyből előbbi 116,2 ezret, utóbbi 20 ezret adott.

Ebből a tortából a Ford 11,8 százalékot hasított ki és annak ellenére sikerült megőrizniük első helyezésüket, hogy 2016-hoz képest több mint egy százalékpontot vesztettek.

Ennek oka, hogy tavaly a kishaszonjármű-szegmens 6,5 százalékkal esett vissza, a Ford eladásai viszont 16,4 százalékkal csökkentek.

A cég a személyautók között sem érte el a piaci átlag növekedését, egy százalékponttal maradt el attól: 19,4 a 20,4 százalék mellett.

Ugyanakkor bizakodóak, hiszen idén cserélik legnépszerűbb modelljüket, a Focust, érkezik az EcoSport kis SUV, amely az egyik leggyorsabban növekvő szegmens a piacon.

Ugyancsak idén érkezik az új Transit és Tourneo Custom, illetve a Mustang is. Az új Fiestából bemutatnak egy emelt hasmagasságú változatot és érkezik a 200 lóerős ST is.

Ford Mustang

Nagy gond a munkaerőhiány

Ahogy a teljes magyar gazdaságot, úgy a Fordot is sújtja a munkaerőhiány. Az autószerelő szakma egyáltalán nem vonzó a fiatalok körében, a tapasztalattal rendelkezők, meg kiöregszenek.

A munkaerőhiány Budapesten a legsúlyosabb, ahol a legtöbb flotta van, de Kecsemét és Győr vonzáskörzetében (Mercedes- és Audi-gyár - szerk.) is akadnak problémák.

A Ford tavaly két szalont nyitott Budapesten és Kaposváron, a szalonok száma 35-re a szervizpontoké 49-re emelkedett.