Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás kitér arra, hogy a volt Népstadion városképi szempontból is értékes elemeit - így a keleti oldali toronyépületek és a lépcsőtornyok (pilonok ) karakterét - meg kell tartani. Cél azonban, egy XXI. századi, legmagasabb igényszintű, az UEFA és a FIFA, továbbá az MLSZ követelményeinek is megfelelő stadion felépítése.

A stadion magon belül felépül egy nemzetközi szintű küzdőtér és annak kapcsolódó helyiségei, a nézőtér pedig 60 ezer férőhelyes lesz. Emellett épül egy VIP illetve Business Club, továbbá a lelátón körbefutva 84 darab 12-60 főt befogadó sky box. Végül lesz az új stadionban múzeum, vendéglátó terület és shop is.

Az ajánlatok benyújtási határideje január 11. Az tehet ajánlatot, akinek a megelőző lezárt három üzleti évben magasépítési kivitelezésből és tervezésből legalább nettó 28 milliárd forint árbevétele származott. Ebből a tervezésnek legalább 200 millió forintot kell kitennie. Az ajánlattevő saját tőkéjének pedig az utolsó lezárt üzleti évben el kell érnie a 2 milliárd forintot.