A választás előtti évben a nagy kormányzati költekezés a közbeszerzések összértékén is meglátszik. A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az előzetes adatokra hivatkozva korábban azt közölte, hogy tavaly több mint 8800 közbeszerzési eljárást írtak ki, 3457 milliárd forint értékben, szemben az egy évvel korábbi 8650 eljárással és 2000 milliárd forintos összeggel. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közbeszerzési tanácsi tevékenységéből származó adatai szerint 2017-ben 8811 uniós és nemzeti közbeszerzési eljárás volt Magyarországon, összértéke elérte a 3629 milliárd forintot.

Ilyen nagyságrendű költést mutat a G7 saját összesítése is, amit az uniós közbeszerzési értesítőben (TED) megjelent hirdetmények alapján készített: az EU-s értékhatárt elérő vagy meghaladó magyarországi tenderek összértéke 2883 milliárd forintot tehetett ki, aminek harmada európai uniós forrásokból jött, s ezzel Magyarország lett a rekorder uniós függőségben. Ezt az összeget még kiegészíti a nemzeti értékhatár szerint lebonyolított közbeszerzések értéke, amivel az összérték a becslésük szerint elérheti a 3600 milliárd forintot (2016-ban a teljes beszerzési érték 20 százalékát tették ki a hazai eljárásrendben lebonyolított eljárások értéke, ezzel az aránnyal számoltak 2017-re is).

A megelőző évi 2000 milliárd forinthoz képest, és az előző választási évekhez képest is jelentős megugrást jelent a mintegy 3600 milliárd forintos közpénzköltés 2017-ben.

Soha nem költött még a magyar állam ilyen sokat beszerzésre, a GDP 9,4 százaléka körül lehet a tavalyi éves végleges költés. Csak út- és vasútépítésre 1700 milliárd forint értékben szerződtek le, ami több, mint az elmúlt évtized pár évében az összes közbeszerzésre költött pénz - írta cikkében a G7.

Orbán Viktor szerint "a magyar gazdaságot lehet működtetni uniós források nélkül, a gazdaság motorja nem az uniós pénz, hanem a magyar dolgozó emberek". Az adatokból viszont azt láthatjuk, hogy nincs még egy uniós állam, ami ennyire függne Brüsszeltől.

Magyarországon tavaly a GDP 2,9 százalékát tette ki az uniós forrásokból állami beszerzésekre kifizetett összeg. Csak a 2016-os szlovák közbeszerzési függőség hasonló nagyságrendű. Az unió teljes GDP-jén belül elenyészőek azok a beszerzések, amiket uniós pénzből fizettek, az elmúlt két évben is csak 0,2 százalék volt a TED adatbázis alapján. Több nettó befizetőnél (Németország, Ausztria és a skandináv EU-tagok) nulla százalék volt az EU-finanszírozott közbeszerzések aránya - olvasható a G7-en. (Mást számolt a Közbeszerzési Hatóság, mint az Európai Parlament szakbizottsága - ezt a cikket olvasta már?)

A kép forrása: Pixabay.