A jelek szerint a Miniszterelnökség megirigyelte a jegybank babérjait, mivel a Lázár János vezette szervezet is vásárolt egy híres budapesti áruházat. A Napi.hu értesülései szerint még a nyáron vették meg ugyanis a Párisi (vagy Párizsi) Nagyáruházat a csődbe ment, majd felszámolásba került Orco-ingatlancsoport felszámolójától. (Az MNB pedig a közeljövőben a Vörösmarty téren az egykori Luxus áruházat vásárolja meg.)

Lapunk érdeklődésére a Miniszterelnökségi sajtóiroda részletes választ adott. Eszerint az Andrássy út 39. alatti Párisi Nagyáruháznál annyi történt, hogy a magyar állam élt elővásárlási jogával, a tranzakció végrehajtására pedig az MFB Zrt.-t kérte fel. Az állami bank pedig a feladat teljesítésére a 100 százalékos tulajdonában álló MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt.-t (MFBI Zrt.) jelölte ki. A cég az épületet a felszámolótól vásárolta meg, az adásvételre 2015. június 9-én került sor. A vételár üzleti titok. Az MFBI a nagyáruház épületében jelenleg is megtalálható funkciók, valamint érvényes bérleti szerződések alapján üzemelteti és hasznosítja tovább az ingatlant. A társaság stratégiájában nem szerepel további ingatlanok önálló megvásárlása - tudtuk meg a Miniszterelnökségtől.

Az ügylet érdekessége, hogy az egykori Divatcsarnok épületét a Váci utca 1. számú ingatlannal és a Szervita téri garázzsal együtt csomagban dobta piacra az Orco ingatlanfejlesztő cég felszámolója. A nyár elején ingatlanpiaci körökből származó értesüléseink alapján még úgy tudtuk, hogy a DVM Grouphoz tartozó Horizon-Efpartners Kft. lesz a vevő 50 millió euróért (több mint 15 milliárd forintért). A DVM Grouphoz köthető az Eiffel Palace irodaház fejlesztése, majd eladása is. Az utóbbi esetben a vevő az MNB volt, amely nettó 45,3 millió eurót adott a belvárosi luxus irodaházért.

Úgy látszik, hogy az állam a patinás áruházépületet ki tudta vetetni az ominózus csomagból. Az egykori Párisi Nagyáruház épületében jelenleg az Alexandra könyváruház működik, irodáit pedig a sikeres magyar start-up, a Ustream bérli.

Egyedülálló épület

Tíz évvel a bezárás után 2009-ben nyílt meg újra az Andrássy úti Párisi Nagyáruház. Az épület pályafutását 1882-ben Terézvárosi Kaszinó néven kezdte, majd 1911-ben született újjá francia mintára, a kor legmodernebb hétemeletes, szecessziós stílusú áruházaként. A második világháború után államosították, 1958-ban - immár Divatcsarnok néven - nyitották meg újra, 1967-ben pedig műemléki védelmet kapott.

Az áruház 1999-ig a Centrum Áruházak tagjaként üzemelt, majd bezárták, 2001-től a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe került, 2005-ben vette meg és újította fel az Orco Property Group (a 17 millió eurós beruházás finanszírozója az Unicredit volt). Az 5700 négyzetméteres épületet korábban a francia Lafayette-áruház szerette volna kibérelni, de a szigorú műemlékvédelmi előírások miatt végül elálltak ettől.