Az eredeti tervek szerint a gyárat idén kezdték volna el bővíteni annak érdekében, hogy az évi 150 ezres kapacitás 300 ezerre emeljék. Az Index információi szerint a terület több száz hektáros üresen álló részén mára mindent előkészítettek: a közművesítés mellett az összes hatósági engedély is kéznél van, tehát lényegében bármikor kezdődhetne az építkezés.

Azt, hogy mégsem fog, több - neve elhallgatását kérő - forrás is megerősítette: az egyik verzió szerint politikai okai vannak a csúszásnak, mondván a német cég már diplomáciai úton is jelezte a magyar kormánynak, hogy aggályai vannak a gazdaságpolitikájával és annak kiszámíthatóságával kapcsolatban. Ebbe a verzióba illik az az információ is, mely szerint a cégközpontban olyan számítások is készültek, amik egy romániai építkezés, illetve a romániai logisztika költségeit vizsgálják - keleti szomszédunknál egyébként is építkezni akartak még 2008-ban.

Egy másik nyilatkozó azonban tagadta ezt, szerinte csak az tűnik biztosnak, hogy ebben az évben nem indul el az építkezés, sőt, azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy több évet kell várni a Mercedes második gyárának felépítésére. Ennek okai közt azt említette, hogy a gyárnak nem Magyarországon, hanem nemzetközileg vannak nehézségei. A gyárbővítés halasztása ezért nem politikai, hanem üzleti döntés: amíg a luxusautó-kereslet nem pörög fel a világban, addig nem lesz új gyár, hiszen nincs szükség újabb gyártókapacitásokra.