Mi a közös a BMW-ben, a Volkswagenben, az Aldiban, a Lidlben és a Facebookban? Amellett, hogy a világ legnagyobb vállalatai közé tartoznak, mindegyikük nagyrészt családi tulajdon. Talán elsőre nem tűnik fontosnak, hogy kinek a kezében van egy cég, ugyanakkor egy tanulmány szerint Amerikában több mint 6,5 százalékkal nagyobb nyereséget érnek el a családi tulajdonban lévő vállalatok. Ez a szám Európában 8 százaléknál is magasabb és a kontinensen 2006 és 2020 között minden évben túlszárnyalták a többi céget.

Nem csak jövedelmezőbbek, a vírus jelentette akadályokat is könnyebben vették. Egy svájci pénzintézet kutatása szerint ugyanis kevesebben küldték az alkalmazottakat fizetetlen szabadságra, és a jövőt is pozitívabban látják. Mindezek mögött egyetlen fő ok áll: a családi vállalatok hosszabb távban gondolkoznak.

A Harvard Business Review felméréséből kiderül, hogy az alkalmazottak 20 százalékkal lassabban cserélődnek, mint a többi cégnél, egy másikból pedig az, hogy a vezetők ötször tovább maradnak a családi vállalatoknál. Ráadásul ez nemcsak a rokonsághoz tartozókra vonatkozik, hanem a „kívülállókra” is. Ez a hosszú távú szemléletmód pedig a számokban is megmutatkozik. Ha például ritkábban kell új munkatársat felvenni, az kevesebb erőforrást igényel, ráadásul a betanítási időszakra jellemző alacsonyabb termelékenységgel sem kell számolni.

„Magyarországon is a családi vállalatok jelentik a gazdaság egyik fő motorját” – mondta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője. „Amerikában 2011-ben a GDP 57 százalékát adták, itthon pedig a vállalati szektor 40 százalékát teszik ki. Ha ők jól teljesítenek, az az egész gazdaságra hatással van” – tette hozzá a szakértő.

Díjat is nyerhetnek a családi cégek

A K&H családi vállalatok kiválósági díj célja ezért elismerni ezeknek a cégeknek az értékteremtő munkáját és a tágabb társadalom figyelmét is felhívni alapvető fontosságukra. A K&H 2016 óta méltatja a legjobb gyakorlatokat, az idén négy: innováció, társadalmi és környezetvédelmi felelősségvállalás, sikeres generációváltás, illetve hosszú távú stratégia kategóriában. A nevezéseket augusztus 6-ig ide kattintva lehet benyújtani.

Egyáltalán mi az, hogy családi vállalkozás? A különböző elemzések és statisztikák máshol húzzák meg a határt, amikor eldöntik, hogy egy cég családi vállalkozásnak minősül-e. Ha tőzsdén nem jegyzett társulásról van szó, általában 50, más esetben pedig 30 százalék fölötti részesedésnek kell családi tulajdonban lennie, hogy így nevezzük őket. Azért ezeket a számokat jelölték ki, mert ezekben az esetekben jó eséllyel a család kezében vannak a döntések a szavazati jogok formájában. A K&H családi vállalatok kiválósági díj esetében a nevező vállalatok 51 százaléknak kell magánszemélyek és 25 százalékának kell egy család tulajdonában lennie.