A Keleti pályaudvaron, a nemzetközi pénztárakhoz közel tartott eseményen Dávid Ilona a közlekedésbiztonságot veszélyeztető körülmények közé sorolta a vonatok túlterheltségét, hogy sokszor a kocsiajtókat nem lehetett becsukni - ami kizárta a vonat indítását -, valamint hogy a pályaudvaron tolongó migránsok gátolták a szerelvények biztonsági ellenőrzését és összeállítását. Emellett számos "jegyekkel kapcsolatos visszaélést" is tapasztaltak; példaként említette, hogy egyesek nagy számban vásároltak 29 eurós kirándulójegyet Münchenbe, amelyet aztán jóval drágábban adtak el a migránsoknak. De az is sokszor előfordult, hogy átírták az utazási okmányon szereplő célállomást vagy a nemzetközi menetjegy adatait, illetve meghamisították a menetjegy árát.

Mindezek a közlekedésbiztonságot, ezen belül az utasok és a személyzet biztonságát is veszélyeztető körülmények miatt hozták meg korábbi biztonsági intézkedéseiket - a nemzetközi jegyvásárlás szabályainak szigorítása, a Keleti pályaudvar kedd délelőtti lezárása -, és döntöttek csütörtök reggel a Budapestről induló közvetlen nyugat-európai járatok felfüggesztése mellett - közölte. Ilyen esetekben kötelesek egyeztetni a közszolgáltatás megrendelőjével, a MÁV Zrt. alapítójával, vagyis a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal - tette hozzá Dávid Ilona.

Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva hozzáfűzte, hogy míg a vasúti közlekedéssel kapcsolatban a vasúttársaság dönt, a migránsok vonatról való leszállítása, a pályaudvar megnyitása vagy bezárása a rendőrség hatásköre. Reggel a hatóság a MÁV döntését követően engedte be a migránsokat a pályaudvarra - tette hozzá.

Csak a határig

Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese megerősítette, hogy jelenleg az Ausztrián keresztül Németországba közlekedő vonatok Hegyeshalomig, illetve onnan járnak, odáig pedig a vasúttársaság biztosítja a belföldi járatok használatát a Nyugat-Európába tartó utasoknak. A Szlovákián és Csehországon keresztül Németországba közlekedő vonatok esetében a szlovák partnervasút a szerelvényeket jelenleg Stúrovo (Párkány) állomásig és onnan közlekedteti. A MÁV azt javasolja az erre utazóknak, hogy Esztergomon keresztül közelítsék meg Stúrovót. Hegyeshalomig, illetve Esztergomig a menetrend szerinti járatok közlekednek, nem indítottak új járatokat, de a meglévőket több kocsival indítják - tette hozzá.

A jegyvisszaváltással kapcsolatban Feldmann Márton arról számolt be, hogy annak feltételeit nemzetközi egyezmények, szerződések rögzítik. Partnereivel egyetértésben a MÁV-Start Zrt. úgy határozott, hogy a rendkívüli kedvezménnyel értékesített jegyeket, amelyeket egyébként nem lehetne visszaváltani, ettől a héttől könnyített eljárással mégis visszaváltják.

Visszatérítés

Vagyis a 40 euró alatti menetjegyek árát készpénzben, ha lehetséges, azonnal visszatérítik. Az általános visszatérítési szabályokat - kérelem benyújtása, adatok és elérhetőségek megadása, a jegy fel nem használásának igazolása, három hónapos visszatérítési határidő - pedig csak a 40 eurónál drágább menetjegyek esetén alkalmazzák. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató-helyettes közölte, hogy azért választották ezt az értékhatárt, mert az ez alatti az árkategóriába tartoznak a legnépszerűbb, legnagyobb számban értékesített nyugat-európai jegyek, mint amilyenek a kirándulójegyek.

Mint mondta, eddig nem jelentkezett tömeges visszatérítési igény. Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, ilyen kérelmet benyújtani, illetve ilyen igényt jelezni nemcsak a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztáraiban lehet, hanem az ügyfélszolgálatokon is, Budapesten a Keleti pályaudvaron kívül még kilenc másik helyszínen.

Feldmann Márton kérdésre válaszolva közölte, hogy a vonatok terhelésével kapcsolatos biztonsági kockázatot az adott szerelvény személyzetének kell megítélnie, az ő felelősségük dönteni a vonat indulásáról.

Nincsenek felkészülve arra, hogy "a világ összes nyelvén" tájékoztassák az utasokat

Arra a felvetésre, hogy a szemlátomást semmilyen tájékoztatáshoz nem jutó migránsoktól miért várnak együttműködést, azt mondta: a vasúttársaság nincs felkészülve arra, hogy "a világ összes nyelvén" tájékoztassa az utasokat, mind a hangos, mind a szöveges tájékoztatást angolul is igyekeznek közzé tenni.

A vezérigazgató-helyettest arról is kérdezték, hogy miért nem tájékoztatták a migránsokat arról, hogy hiába vásárolják meg menetjegyüket Németországig, ha nincsenek érvényes úti okmányaik, nem léphetnek az országba. Feldmann Márton közlése szerint mindig az utas felelőssége, hogy rendelkezik-e a célországba utazáshoz szükséges okmányokkal, az ezzel kapcsolatos tájékoztatás nem a MÁV dolga. Tudomása szerint erről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatja a migránsokat a regisztrációkor.

További intézkedésig nem közlekednek a vonatok

A MÁV délelőtt közölte: csütörtök reggel 8 órától további intézkedésig nem közlekedteti a Budapest-Keleti pályaudvarról Nyugat-Európába tartó közvetlen járatait. A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják.

Az Ausztriába tartó nemzetközi vonatok Hegyeshalomból indulnak és oda érkeznek. Az északi irányban, Szlovákián és Csehországon keresztül Nyugat-Európába tartó járatok Szobról indulnak és oda is érkeznek.

Budapest - Hegyeshalom között a railjet vonatok és a Budapest - Szob közötti nemzetközi vonatok átmenetileg nem közlekednek a belföldi szakaszon.

A társaság azt javasolta, hogy a Budapest Déli - Győr között közlekedő S10-es személyvonatokat vegyék igénybe.