Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét - a dokumentum április 23-i dátummal került ki a település honlapjára.

Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselő-testület is hivatalos tájékoztatást kap a polgármester lemondásáról.

Az üzletember közleménye szerint vállalatbirodalma irányítása egész embert kíván. "Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek"- indokolta döntését Mészáros Lőrinc.

A nagyvállalkozó bízik abban, hogy a közélettől történő visszavonulását követően nyugodtabb időszak következik a község életében, hiszen az ellenzéki sajtó szerinte állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselő-testületi üléseket, jelentősen megnehezítve ezzel a munkavégzést.

A jövőben is minden erőmmel támogatni kívánom a szülőfalumat, illetve a következő polgármestert, akinek egy prosperáló, biztos lábakon álló település irányítását adom át. Munkájában a Felcsúton és a térségben működő alapítványaim és vállalkozásaim is segítik majd. A közélettől való visszavonulásom nem jelenti azt, hogy a Felcsúton, vagy a Vál-völgyi kistelepüléseken élők ne számíthatnának rám - hangsúlyozta a leköszönő polgármester.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, tevékenységét társadalmi munkában látta el. Felcsút adóbevételeinek többségét Mészáros Lőrinc vállalkozásai biztosítják, a község hitelfelvétel nélkül gazdálkodott az elmúlt években.

 

Azonnali hatállyal távozott Mészáros Lőrinc

Április 24-én kedden délután rendkívüli ülést tart a felcsúti képviselő-testület és nem is akármilyen apropóból: Mészáros Lőrinc polgármester lemond a tisztségéről - szúrta ki az Mfor.hu. Személyes okok miatt április 23-ával Mészáros Lőrinc lemond a Fejér megyei település polgármesteri tisztségéről - áll a község honlapjára feltöltött meghívóban.