Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-be olvad az Altus-ConsAlt Nemzetközi Tanácsadó Kft. 2016. szeptember 30-ától - derül ki a legújabb Cégközlönyből.

A zrt. egyedüli részvényese már Dobrev Klára, miután Gyurcsány Ferenc volt kormányfő úgy döntött a közelmúltban, hogy feleségének adja át a cég tulajdonjogát. A politikus tanácsadó vállalkozását eddig is Dobrev vezette, de így sem sikerült kivédeniük a kormányzati politikai támadásokat, amelyek az uniós megbízások miatt érték az Altust. A vád szerint az unió így pénzeli Gyurcsányt, aki a cégből osztalékot szokott kivenni, miközben jövedelme egy részét a pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) támogatására fordítja. (Igaz, a a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése szerint Orbán Viktor miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Orbán azóta fellebbezett.) A Cégbíróság június 23-án jegyezte be a változást, június 20-i dátummal.

A társaság még 1992-ben alakult, majd kis kft.-k olvadtak bele, végül pedig 2015 elején leválasztották róla az Altus Portfólió Kft. nevű vagyonkezelő Gyurcsány-céget, ebbe kerültek az érdekeltségek, például a Motim Zrt. A céget 2015. februárban jegyezte a bíróság 350 millió forint jegyzett tőkével, a cég ügyvezetője felesége, Dobrev Klára lett. A kft. Gyurcsány vagyonkezelő cége, az Altus Befektetési Zrt. átalakulásával, abból kiválva jött létre: az Altus Portfólió Kft. vitte tovább a vagyonkezelést, míg az Altus Zrt. fő tevékenysége az üzletviteli, egyéb vezetési tevékenység lett. Ennek megfelelően a zrt. tulajdonában maradtak a tanácsadási tevékenység ellátásához szükséges eszközök, valamint a többségi tulajdonában lévő Altus-ConsAlt Kft.

Annyi változás történt azóta, hogy az Altus Portfólió 2016. januárban eladta a hengergumizással foglalkozó Béta-Roll Zrt.-ben való többségi részesedését. Az akkori bejelentés szerint a Böttcher GmbH 2016 januári hatállyal megvásárolta az Altus Portfolió Kft.-től és a menedzsment két tagjától a Béta-Roll Zrt. 88 százalékos részvénycsomagját, 4 millió eurós cégérték figyelembevételével. A hengergumizással foglalkozó Béta-Roll főként nyomdai, műanyag, fém-, fa- és papíripari ügyfelek kiszolgálását végzi és az ehhez szükséges gyártási kapacitással rendelkezik Magyarországon, Vajdaságban és Székelyföldön, illetve egy kereskedelmi képviselettel Horvátországban.

A tanácsadó részleg pedig most beolvad. Az Altus-ConsAltnak a 2015-ös beszámoló szerint két tulajdonosa volt: 75 százalékban az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt., 25 százalékban pedig Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő. az Altus Zrt. tanácsadási igazgatója. A Céginfo.hu adatai szerint társaság a 2014-es 800 ezer forint után tavaly nem ért el árbevételt, ennek megfelelően adózott eredménye a két évvel ezelőtti 649 ezer forint után 2015-ben mínusz 115 ezer forint lett.

A cégek adatai (millió forint, 2015 végén)
MegnevezésAltus-ConsAlt Kft.Altus Befektetési Zrt.
Jegyzett tőke0,630,0
Tőketartalék26,69,6
Eredménytartalék010,3
Mérleg szerint eredmény00
Forrás: vagyonmérleg-tervezetek