Új dizájnt és átláthatóbb üzletteret kapnak az Euronics műszaki áruházlánc üzletei.Elsőként az egyik legnagyobb forgalmú győri egység újult meg, amely február 11-én nyitott meg újra a vásárlók számára - közölte a társaság.Az elgondolás lényege, hogy a teljes üzlettér könnyen bejárható, átlátható legyen a vásárló számára. Az Euronics-Vöröskő Kft. ügyvezetője, Rohrböck András elmondta, igen nehéz év van a cég háta mögött, hiszen a kiskereskedelmi és azon belül a műszaki piac is jelentős, 20 százalékos visszaesést könyvelt el, 2010 második félévében viszont már jelentős emelkedést vár az ügyvezető.Az Euronics a tavalyi visszaesés dacára, a nagy háztartási gépek valamint a szórakoztató elektronikai készülékek eladásában sikerült megközelíteni a 2009-es bázisforgalmat.A panel- és LED TV-k között a piacrész 30 százalékát az Euronics adta, míg a hagyományosan erős nagy háztartási termékek szegmensben is tovább nőtt a cég előnye.A 2010-es várakozásoknak kedvez az idei futball-világbajnokság is, amely várhatóan élénkíti majd a TV-k és házimozik iránti keresletet.A nagy háztartási készülékek esetében pedig a zöld technológiák megjelenése és a használatukból adódó takarékoskodás növelheti az eladásokat - tette hozzá.