Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Tesco nemrég jelentette be, hogy június 1-jétől országosan 7 hipermarketjében ismét a korábban megszokott nonstop nyitva tartás lép életbe. Ezen felül a nyári időszak várhatóan megemelkedő forgalmára tekintettel: augusztus 31-ig országszerte 23 hipermarketben és kényelmi formátumú áruházban meghosszabbított szezonális nyitva tartással várja a vásárlókat, továbbá a Balatonnál összesen 10 áruházuk lesz éjjel-nappali, vagy meghosszabbított nyitva tartású.

Mindez messze nem jelent tömeges átállást, hiszen a lánc összesen 105 hipermarketet, valamint 42 szupermarketet és 43 expressz üzletet működtet országosan. Sáling József, a Tescóval folytatott egyeztetéseket követően arról számolt be: a társaság nem is tervezi kiterjeszteni a tavaly még üzletei többségét érintő nonstop munkarendet, így a mostani lépésnek leginkább marketingértéke, illetve a frekventált helyszíneken vevőcsalogató hatása lehet. Úgy tudja, a hét említetten felül még 2-3 hiper csatlakozhat az éjjel-nappali áruházak sorához. A Tesco ugyanakkor a nagy láncok közül eddig egyedüliként tette meg ezt, a vasárnapi boltnyitás tovagyűrűző hatásként is értelmezhető a lépést. (A Metrónál, az elhúzódó bértárgyalások mellett eddig nem született döntés erről, míg az Auchan és a Spar egyáltalán nem készül éjszakai nyitva tartásra).

Ezért az óvatosság

A munkaerőhiány, illetve a magas kiadást jelentő éjszakai pótlékfizetés a gátja annak, hogy a Tesco ismét széles körben bevezesse a nonstop munkarendet üzleteiben. A vasárnapi újranyitás már így is igen erősen leterhelte a társaság humánerőforrás tartalékait, miközben az éjszakai műszakot nem lehet javarészt alkalmi-, vagy részmunkaidősökkel megoldani. Elsősorban teljes menedzsment-gárdákra, illetve képzettebb dolgozókra - például hentesekre, pékekre lenne szükség, akik pedig a legdrágábbak, illetve akiket a legnehezebb megtalálni - fejtegette a szakszervezeti vezető.

A Tesco ráadásul július elsejétől 3,5 milliárd forintnyi bérfejlesztési csomagot helyezett kilátásba, amelynek keretében átlagosan 11 százalékos fizetésemelésben részesítené mind a 14 ezer nem vezető beosztású dolgozóját, továbbá azonos munkakörökben azonos alapbért biztosítana számunkra. E kiadás tehát már így is jelentősen felsrófolta a vállalat bérkötelezettségeit.

Nemrégen még másként volt

A Tesco vasárnapi boltzár "járulékos" hatásaként, s nem utolsósorban a kormány Damoklész kardként fenyegető szabálya miatt dönthetett úgy tavaly, hogy idén januárig fokozatosan kivezeti az éjszakai műszakot, s ezzel együtt a nonstop nyitva tartást. (A kabinet két évi veszteséges gazdasági év után gyakorlatilag bezárásra kötelezné a külföldi áruházláncokat.)

A tavalyi bejelentés úgy szólt: nagyjából 4 ezer dolgozót érinthet a változás, mintegy havi 18-20 ezer forintnyi keresetkieséssel, amely viszont megközelítőleg évi 100-150 millió forintos megtakarítást jelent a vállalatnak. A spórolás annak köszönhető, hogy az alapbérek mintegy 30 százalékát teszi ki az éjszakai műszakpótlékok. Bár a nonstop nyitva tartás 2016 január elsejétől megszűnt, az éjszakai árufeltöltést nem vezették ki teljesen a Tescónál. A sötét napszakban dolgozók többsége nappali munkarendbe került át és csak kevesen távoztak végleg a cégtől.