A betéti kamatok az adatok tanúsága szerint az elmúlt mintegy fél évben összességben alaposan összementek, ugyanis míg a jegybanki alapkamat 2 százalékponttal mérséklődött, addig a bankbetéten elhelyezett megtakarítások hozama ennél általában jóval nagyobb mértékben csökkent - különösen a rövidebb lekötéseknél. Igaz, közben több pénzintézetnél ezzel ellentétes részfolyamatok is zajlottak, vagyis az irányadó kamat zsugorodása dacára emeltek ajánlatukon.

A Napi számára adatot szolgáltató pénzintézetek számaiból kitetszik, az akciózó pénzintézetek olykor a nem akciós ajánlatok kétszeresére rúgó kamatot is tudnak kínálni, igaz ehhez néha meglehetősen sok feltételnek kell megfelelni.

A háromhónapos ajánlatokat megosztva vezető CIB Bank például a betétlekötés feltételéül kötvényvásárlást, jövedelemátutalási nyilatkozatot, illetve Fundamenta szerződéskötést jelöl meg, és az így elérhető kamat a nem akciós konstrukcióénál 3,5 százalékponttal lehet magasabb.

A féléves időtávra lekötött betétek között a legmagasabb hozamot biztosító FHB ugyancsak akciós ajánlattal végzett az élen, amelynek egyebek mellett a korábban lekötött lakossági forint betét, illetve a betétszámlához tartózó forint bankszámlán történő meghatározott számú jóváírás a feltétele. Ez utóbbival együtt meghatározott számú (4) sikeres bankkártyás vásárlásnak is teljesülnie kell a kamatprémiumhoz.

Az éves hozamlistát a Napi Gazdaság számára adatot szolgáltató egyetlen takarék, a Monor és Vidéke vezeti: a takarék számlabetét 8,50 százalékos EBKM-je messze több mint 2 százalékponttal áll a második legjobb ajánlat fölött.

A kereskedelmi bankok lakossági betéti kamatai:


Forrás: a Napi Gazdaságnak adatot küldő bankok
QP | Quality Placement