A projekt keretében elsőként megépült hidat 2020. december 11-én, a másodikat 2021. április 25-én vehették birtokba a szerelvények, a vasúti forgalom azóta zavartalan. Hamarosan a harmadik új hídszerkezetet is átadják, hiszen 2022. május 4-én beemelték a kirakós utolsó darabját, az úgynevezett zárótagot.

Ezután következhetnek a vasúti szakági és egyéb, befejező munkák, majd augusztus elején próbaterhelést végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata. A sikeres próbaterhelést követően, a Déli körvasút keretében építendő harmadik vágány elkészültéig a vasúti forgalom ezen a legújabb és a középső szerkezeten zajlik majd - írja a NIF.

A munkát a Duna Aszfalt végzi 36,1 milliárd forintból. A Déli összekötő vasúti Duna-hidat a Déli Körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítik.

A Déli Körvasút – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében megvalósuló – fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében.

A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 8-10 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, a budaörsi és a környező budai agglomerációt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Népligetet Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.