Egyedüli ajánlattevőként Mészáros Lőrinc milliárdos üzletember egyik cége, az Euro Generál Zrt. nyerte a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás közbeszerzését, így 239 millió forintért 20 teljesen földbe süllyesztett szelektív hulladékgyűjtő szigetet telepíthetnek Győrben. Ez összesen 80 hulladékgyűjtő konténert jelent, amiket LED-lámpákkal meg is kell világítaniuk. Egészen precíz volt az Euro Generál ajánlata, hiszen szerződés eredetileg becsült összértéke 240 millió forint volt.

A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területéhez 112 település tartozik - köztük Veszprém megyei falvak is -, de a társulás elnöke Borsi Róbert győri fideszes önkormányzati képviselő. Ő jelentette be idén augusztusban, hogy mintegy 1,3 milliárd forint saját forrásból fejlesztik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert a következő két-három évben. Az önkormányzati társulás 112 településéről (262 ezer ember) pedig a győri önkormányzat tulajdonában lévő GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Kft. viszi el a szemetet például a sashegyi hulladéklerakóba, a legutóbbi közbeszerzést 9,6 milliárd forintos ajánlattal nyerték.

A sashegyi lerakóban szintén Mészáros Lőrinc cége, az Euro Generál végez kivitelezési munkát: egyedüli ajánlattevőként az egység komposztálás és biológiai kezelő technológiájának irányítási rendszerét építhetik át 123 millió forintért. A cég hirtelen ugrott nagyot: 2017-ben 1,8 milliárd forint volt a bevétele, 2018-ban viszont már 8,7 milliárd forint. Mindez azt jelenti, hogy bőven van forrás a hulladékgazdálkodásban, mégis a Napi.hu korábban megírta: újabb áldozata van az Orbán-kormány által központosított hulladékgazdálkodásnak, ráadásul éppen az ország leggazdagabb településein szolgáltató szemétcégnek adódtak pénzügyi problémái a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV, kukaholding) miatt. Főleg a pilisi településeken tevékenykedő Zöld Bicske Kft. annyira eladósodott, hogy önállóan már nem tudta folytatni a működését.

Bár az állami kukaholdingnak is hívott NHKV milliárdos veszteséget halmoz fel évről évre és a hulladékgazdálkodási közszolgáltató cégek közül is sokan jelentős veszteséget termeltek 2018-ban, úgy tűnik, hogy az ágazatnak vannak igazán nyereséges szereplői: a lakosságtól a szemétdíj-tartozást behajtó cégek a beszámolóik alapján remek évet zártak tavaly.