Az M3 vonal Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen az éjjel két metrószerelvény ütközött. Egy harmadik szerelvény annyiban érintett, hogy benn ragadt a szóban forgó területen - közölte a BKV Zrt.  A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van. Az első közlemény szerint az eset jelenleg nem jelent fennakadást a metróközlekedésben.

A rendőrség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az rtl.hu megkeresésére. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE)Facebook-posztja súlyosnak minősíti a balesetet, amelyet feltehetően az okozott, hogy két vonat egyszerre indult el a kihúzóvágányokról, miközben csak az egyiknek lett volna szabad.

A harmadik, ott álló szerelvény is sérült. A pálya az adott helyen tönkrement, a kisikló vonatok a biztosítóberendezés kábeleit elvágták és a programszőnyeget is elszakították. A podesztek (emelt járdák a vágányok között) is összegyűrődtek, el kell majd őket bontani. A kihúzó így bizonytalan ideig nem használható, a helyreállítás sem fog menni gyorsan. Kérdéses, hogy a hétfő hajnali üzemet hogyan tudják elindítani (hétvégén vágányzár van) - írja a VEKE. Az egyesület szerint  a 3-as metró rekonstrukciója is csúszni fog, hiszen a kivitelező sem tud dolgozni, anyagot szállítani és a most hétvégi munkavégzés biztosan ellehetetlenül.